Szlovákia megyei felosztása (Fotó: wikipédia)

A megyei önkormányzatokról év elejétől sok szó esik, van, aki felszámolná már most, van, aki csak a következő választási ciklusban. Egy dologban mindenki egyetért, a jelenlegi rendszer átalakításra szorul. A megyei választásokat ez év novemberében tartják.

A magasabb szintű területi egység (VÚC) átalakítását támogatja mind a három koalíciós párt, a Smer-SD, az SNS és a Most-Híd is. A megyeelnök egyfordulós választásával nem ért egyet sem az SaS, sem az OĽaNO-NOVA. Miroslav Beblavý független képviselő javaslatát, miszerint a megyei önkormányzatokat már az idén fel kellene számolni, mindegyikük kritizálta. A TA3 hírtelevízió január 15-ei, A politikában (V politike) című műsorában a kormánykoalíció és a két ellenzéki párt vezetői kifejtették, nem lenne jó megoldás megszüntetni az idei évben a megyei rendszert.

A VÚC jövőjéről beszélni kell. Párbeszédet kell folytatni arról, hogy mi alapján működjenek a megyei önkormányzatok, de ez csak valamikor 2020 után lesz aktuális. Végig kell gondolni, mennyi megye lenne ideális, és meg kell várni a szakmai egyeztetések eredményét is – véli Tibor Bernaťák, a Szlovák Nemzeti Párt képviselője. A nemzeti párti politikus szerint a jelenleg érvényben lévő rendszer nem a legeffektívebb, sokkal hatékonyabb közigazgatási rendszerre lenne szükség.

Richard Vašečka, az OĽaNO-NOVA frakciójának vezetője szerint a rendszert meg kell reformálni, mivel a jelenlegi nem működik jól.
A parlament egyetlen ellenzéki alelnöke, az SaS-es Lucia Nicholsonová szintén el tudná képzelni, hogy a megyei felosztást átgondolják. Mint mondta: ”Nyitottak vagyunk arra, hogy párbeszédet folytassunk a megyék végleges megszüntetéséről”. Hozzátette azt is: csak abban az esetben lehet szó róla, ha az önkormányzati rendszer teljes reformja elkészülne, erről pedig szakmai vitát kell indítani.

Miroslav Číž, a Smer-SD frakciójának alelnöke egyetért azzal, hogy hatékonyabb megyei önkormányzatokra lenne szükség, ezért meg kell tárgyalni, milyen lehetne az ország új közigazgatási felosztása.

A televíziós vitában résztvevők egyetértettek abban, hogy Beblavý javaslata a megyei rendszer megszüntetéséről elhamarkodott. Abban is megegyeztek, hogy ilyen javaslattal nem a választások évében kellett volna előhozakodnia a független képviselőnek. Bernaťák szerint szerencsésebb lett volna, ha a független képviselő előbb egyeztet a politikai pártokkal, hiszen Beblavý csupán 1 szavazattal rendelkezik.

Nicholsonová is érthetetlennek nevezte Beblavý javaslatát, hiszen elvárható lett volna, hogy az ilyen kérdésről előbb egyeztessen a politikai pártokkal, ebben a formában ez kontraproduktív – véli a parlament alelnöke.

A megyei elnököket a múltban két fordulóban választották meg a polgárok, amennyiben az első fordulóban nem kapott az egyik jelölt sem abszolút többséget, a választást megismételték, a második fordulóban már csak a két legtöbb szavazatot kapott politikus versengett a polgárok szavazataiért. A Smer és a Most-Híd azt javasolja, hogy a kerületi elnökválasztás egyfordulós legyen. A javaslatot az SNS is támogatja. A Smer szerint ezzel pénzt spórolnának, valamint az első fordulóban mindig magasabb a részvételi arány, ezért lenne logikus az egyfordulós választás. Číž úgy gondolja, a módosítás megér egy próbát, bár ezzel még nem válik hatékonyabbá a megyei önkormányzatok működése.

Nicholsonová szerint nem jó, ha a választások előtt pár hónappal módosulnak a szabályok, a kísérletezést pedig szintén nem tartja jó ötletnek. A parlament alelnöke szerint nem igazságos, hogy a koalíció így próbálja félreállítani a politikai ellenfeleit. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyfordulós rendszer a nagy pártoknak és a szélsőségeseknek kedvezne.

A televíziós vita résztvevői szerint a megyei és a helyi önkormányzati választások összevonása jót tesz majd a politikai kultúrának és a szavazókedvnek.

Pavol Frešo, Pozsony megye elnöke a közösségi hálón kritizálta Miroslav Beblavý javaslatát a megyei önkormányzatok megszüntetéséről. Frešo szerint a demokratikus országok sikere a helyi és regionális önkormányzatokban rejlik. A rendszer erőssége, hogy a politikusok és a polgárok közel kerülnek egymáshoz. Az ilyen regionális képviselő-testületek tagjait közvetlenül a polgárok választják meg. A nyugati, fejlett liberális és demokratikus országokban egy politikusnak sem jutna az eszébe a regionális felosztás felszámolása – érvel a megyei önkormányzatok megtartása mellett Frešo. Ezzel szemben a centralizált és gazdaságilag gyenge országokban nem működnek a regionális egységek. Nem mellesleg az európai uniós támogatási rendszer a jelenlegi megyei felosztást preferálja és a régiókra a pályázatokban való részvétel miatt is szükségünk van.