Január 8-án délután, 15 óra után indul a visegrádi országok (V4) közös rádiójának magyar műsora, a magazin a Kossuth rádió adóján lesz hallható – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, péntek reggel.

A visegrádi országok közös rádiójának tervét 2016. szeptember 21-én jelentették be. A terv az volt, hogy a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – közös, a nemzeti nyelveken sugárzó rádióműsort indítanak. A lengyel kezdeményezésre induló, a Visegrádi Alap támogatásával készülő kulturális, társadalmi és politikai témájú műsorokat a nemzeti szerkesztőségek munkatársai készítik. November 15-én Barbara Stanisławczyk, a Lengyel Rádió főigazgatója számolt be a pontos tervekről a lengyel állami tévében. A lengyel főigazgató akkor arról szólt, hogy miután a térség egyre nagyobb szerepet játszik Európában, fontos, hogy egymást jobban megismerve működjenek együtt a visegrádi országok.

A magyar nyelvű adást először most vasárnap hallhatja a közönség a Kossuth Rádióban. Az együttműködés alapja a műsorok cseréje lesz.

Vaszily Miklós vezérigazgató mai beszédében elmondta: a közép-európai régió országaiban élők a történelmi múltban és a jelenben is hasonló kihívások elé néznek, nemcsak a politikában, hanem a mindennapi életben is – írja az MTI. Nagyon fontos ezért, hogy egymás problémáit közelebbről is megismerjük és megtapasztaljuk – tette hozzá a vezérigazgató, hangsúlyozva: a rádióműsor célja az, hogy a magyarok is minél többet megtudjanak a régióban élőkről, ugyanakkor a magyarok is jobban meg tudják ismertetni a régió országaiban élőket Magyarországgal és az embereket foglalkoztató eseményekkel.

A vezérigazgató fontosnak nevezte azt is, hogy a rádióműsoron keresztül is valódi tartalommal töltsék meg a visegrádi együttműködés gondolatát. A V4 rádióadás Lengyelországban újév napján indult a közszolgálati rádió első csatornáján (Polskie Radio 1). Szó esett egyebek mellett az 56-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint a poznani júniusi munkásfelkelés 60. évfordulójáról is.

(MTI/Felvidék.ma)