Az Izsa határában húzódó római kori tábor romjai a Duna felől (Fotó: Németh István/Felvidék.ma)

Fél éven belül már másodszor csaptak fel a lángok a közel kétezer éves római kori katonai tábor területén.

Először tavaly októberben ütött ki tűz az Izsa határában húzódó római kori tábor, a Leányvár (latin nevén Kelemantia) területén. A második században épített előbb föld-, majd később kőtábor nemzeti műemlék, 2011-ben Szlovákia felterjesztette az UNESCO, Világörökség listájára is. E hét hétfőjén, március 13-án újra kigyulladt a Leányvár területe. Izsa polgármesterét, Domin Istvánt ma délután értük utol.

„Még az októberi tűzeset kapcsán a nyitrai kerületi műemlékvédelmi hivatal egy bizottságot hívott össze a mai napra” – számolt be portálunknak a polgármester. Ezen a találkozón a mai napon jelen voltak a kulturális minisztérium, a Duna Menti Múzeum, a Vízgazdálkodási Vállalat (a terület tulajdonosai ők is) munkatársai is. A hétfői tűzesettel kapcsolatban Domin István elmondta, ismét ugyanazon a helyen, ám most nagyobb terjedelemben pusztított a tűz. „Március 13-án délután két óra körül érkezett a bejelentés a nyitrai segélyközpontból. A komáromi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók siettek a helyszínre és megkezdték a terület oltását. Az aljnövényzet gyulladt fel, elég nagy területen. Amiatt aggódunk, hogy az értékes római kori, még megmaradt romok ne sérüljenek” – számolt be a történésekről Domin István. Elmondta, a két eset kísértetiesen hasonlít egymásra.

Az előző, még októberi tűz kapcsán portálunknak elárulta azt is, hogy a kulturális minisztériumba egy névtelen levél érkezett, amelyben a községet vonják felelősségre a tűz miatt. Domin erre úgy reagált a Felvidék.mának, hogy abban az időben semmilyen terepmunkálatokat nem végeztek a műemlék területén, ezért a felelősségre vonás teljesen kizárható. Mint mondta, a mostani bizottság hivatott az októberi tűzesettel foglalkozni, ám a hétfői események miatt az aktuális tűzesetet is vizsgálja. „Nem kizárt a szándékos gyújtogatás sem. A kerületi műemlékvédelmi hivatalnak javasoltuk, hogy tegyék meg a büntetőfeljelentést az ügyben” – tette hozzá a polgármester.

Izsa község polgármesteri hivatala attól fél, hogy megismétlődhetnek ezek a cselekmények, ezért kérik a lakosságot, ha láttak valakit abban az időben (március 13., délután 2 előtt) a Leányvár területén, akkor értesítsék a hivatalt.