Fotó: Pravda

A Szlovák Erőművek részvényesi közgyűlése szerdán jóváhagyta a mohi atomerőmű módosított költségvetését, s ezzel immár negyedik alkalommal emelik a költségvetést és tolják ki az építkezés befejezését. A mohi erőmű az új elképzelések szerint 5,4 milliárd euróba fog kerülni.

Mohin a meglévő két egység mellé további kettőt építenek. Az új menetrend szerint a harmadik üzembe helyezése legkésőbb az év végén, a negyediké pedig jövőre történne.

2008-ban az eredeti tervek szerint a mohi két blokk megépítése 2,8 milliárd eurós költségvetéssel indult, amit később 3,8 milliárdra emeltek, majd 4,6 milliárdra. Az utolsó 800 milliós emelést nem igazán akarták jóváhagyni, a döntés több hónapon keresztül húzódott. A határidőben is jelentős csúszás mutatkozik, mivel eredetileg még 2012-ben és 2013-ban kellett volna őket beindítani.

A mohi 3. és 4. blokk építését hivatalosan 2008. november 3-án kezdték. Az építkezésen a cseh Škoda atomipari gépgyár, az orosz Atomstrojexport (ők már nem dolgoznak az építkezésen), a szlovák VUJE, Enseco és Inžinierske stavby Košice (már szintén nem dolgozik itt), illetve az olasz Enel Ingegneria i Innovazione cégek működtek együtt.

A beszámolók szerint március elején a harmadik blokk 94,7%-ra volt kész, a negyedik 82,8%-ra. Jelenleg az építkezésen 3500-an dolgoznak és további 6500-an a beszállító cégeknél. Az erőműre eddig összesen 65 millió munkaórát fordítottak.

A Szlovák Erőművekben nemrég változott a tulajdonosi struktúra, jelenleg 66%-os tulajdonrésze van a Slovak Holding BV-nek, amelyet az olasz ENEL birtokol a cseh EPH energetikai holdinggal. A szlovák államnak pedig 34%-os részesedése van a társaságban. A gazdasági miniszter, Peter Žiga ezek szerint az állam szempontjából jó egyezséget kötött, bár jóváhagyta a költségek növelését, de csak azzal a feltétellel, hogy a másik két részvényes megoldja a pénz előteremtését. A miniszter szerint most már csak a cég menedzsmentjén múlik, hogy honnan szerzi meg a szükséges tőkét a mohi erőmű befejezéséhez. Az egyik lehetőség lehetne a részvényesek által nyújtott kölcsön. A miniszter nyilatkozatában még megemlítette, hogy a jóváhagyásukat azért adták, mert komoly ígéretet kaptak, hogy valóban ez lesz az utolsó költségvetés-emelés. Emellett sokkal mélyrehatóbb tájékoztatást várnak el a menedzsment részéről.

A mohi építkezés befejezése elsősorban még mindig az ENEL gondja, ez megmaradt az eredeti tulajdonosi struktúrából. Tavaly nyáron a 66%-os csomagjuknak a felét eladták a cseh EPH holdingnak. Megszabadultak volna a maradék 33%-tól is, de ez az egyezség szerint csak az atomerőmű befejezése után valósulhat meg. Ezt a csomagot a szlovák állam is szívesen megszerezné, csak kérdéses, hogy lesz-e hozzá az adott időben akarat és pénz.

Az erőművek blokkonként 471 MW teljesítményt nyújtanának, amivel Szlovákia elektromos igényének 13%-át tudnák kielégíteni.

A hírhez két megjegyzést fűznék. Az atomipar eléggé misztikusnak tűnhet sokunknak, tele rejtélyekkel és megmagyarázhatatlan dolgokkal, de azért talán mégsem kellene elsiklanunk afelett, hogy ami 2,8 milliárd eurós beruházásnak indult, a végén miért is kerül 5,4 milliárdba.

Az atomipar miszticizmusának további növelése érdekében pedig egy különleges rövidhír. Talán a véletlenek összjátékaként az atomerőművek piacának nagy harcosa, az amerikai Westinghouse éppen ma kért önmagára csődvédelmet. Jelenleg a japán Toshiba érdekeltségébe tartozó vállalatnak állítólag abból adódtak gondjai, hogy két atomenergetikai projektjében, Georgiában és Dél-Karolinában túlságosan túllépték a költségvetést, mivel nagyon megemelkedtek a járulékos költségek.