Pőcz Ibolya és Rajcsányi József koszorúz (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A Nagymagyari Kulturális Közösség (NAKK) a szabadságharc előestéjén, március 14-én közös megemlékezésre hívta a nagyközség lakóit és a helyi alapiskola diákjait.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő történelmi ünnepséget a Nagymagyari Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola épületében tartották. Az alsó tagozatos gyerekek mellett néhány felsős is szerepelt a verses-zenés műsorban, amely felelevenítette a szabadságharc vívmányait, de szomorú veszteségeiről sem feledkezett meg.

Az ünnepi műsor után az MKP helyi szervezete koszorút helyezett el a Kárpátaljáról Nagymagyarra származott Leszkay Károly honvédhadnagy sírjánál a katolikus temetőben.
Pőcz Ibolya, az NAKK és az MKP helyi alapszervezetének elnöke Illyés Gyula szavaival vont párhuzamában elmondta: „A szlovákiai magyar nem lesz jobb, hasznosabb polgára hazájának azáltal, ha anyanyelvét és kultúráját elfelejti, de, hogy szegényebb emberré válik, tartalmatlanabb életet fog élni, az nagyon valószínű. Mi, magyarok több mint kilencven évvel ezelőtt olyannyira szétszóródtunk, hogy azóta a következő nemzedékeknek a legelevenebb létélménye a szétszóródottság élménye. Kötelességünk keresni valamiféle központi erőt, gondolatot, amely, ha nem is vet véget szétszóródottságunknak, sorsunk sokféleségét összehangolja, új távlatot ad neki, hogy a lélek, a szellem a határokon felül egyesülhessen.”

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1454395127916132