Nagyszombat Jézus sírban pihenésének ideje. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. Nagyszombat hagyományosan csendes nap, ilyenkor keveset beszéltek, vidámkodni nem volt szabad, hiszen Krisztus még a sírban volt szombaton. Ezért a gyász, a csend, de egyúttal a reményteli várakozás ideje volt nagyszombat.
Nagyszombat Jézus sírban pihenésének ideje, a liturgiában a húsvéti szent háromnap harmadik napja. Üdvtörténetileg e naphoz kötődik Jézus pokolraszállása is. Az evangéliumok szerint Jézus halálának évében az ószövetségi húsvét szombatra esett. Jézust az előző (készületi) napon feszítették keresztre és temették el, a tanítványok a szombatot a törvény előírása szerint nyugalomban töltötték (Lk 23,56).
Jézus föltámadásának ideje vasárnap hajnal, a napkelte. A liturgiában az egyház ősi hagyománya a történelmi eseményekre emlékezve a nagyszombatot böjtben és gyászban tölti. Nagypéntekhez hasonlóan nagyszombat is szentmise nélküli nap csöndes virrasztás a szent sírnál, ill. lelki készülődés a föltámadásra. Szükséghelyzetekben (háború, járványok) és lelkipásztori meggondolások miatt a vigília litániájának bizonyos részeit már nagyszombat délelőtt vagy kora délután elvégezték.
Szerencsét hozó népszokások
A nagyszombat napi népszokások az evangélium történetéből születtek, amelyek a csöndes virrasztás, Jézus siratása és a föltámadásra várakozás köré csoportosultak.
Nagyszombat szintén félünnep volt. Délelőtt még dolgoztak a háztartásban és a ház körül. Délután már rendszerint az esti föltámadási szertartásra, a körmenetre készültek. A feltámadási körmenet közép-európai magyar, német katolikus szertartás. A nagyszombati feltámadási körmenetet eleinte húsvét hajnalán tartották. Később ez nagyszombat estéjére került. A körmenet után már véget ért a negyven napos böjt is. Este már minden háznál sonkát ettek, hogy egész évben bőségben legyen az étel, elkerülje őket mindennemű betegség.
Nagyszombati hagyomány volt a ház napkelte előtti körülsöprése is. Ezzel a ténykedéssel a férgeket, a rovarokat űzték el a házból és a ház környékéről is. A ház körülseprését hajnali ébredés után azonnal el kellett végezni, mert csak így lehetett hatásos. Fontos volt, hogy senki ne lássa meg ezt a ténykedést. Ezért Felbáron már nagypénteken este a fal mellé állították a söprűt. Sülyben pedig még a lábbelit is megtisztították erre az alkalomra. A bősi asszonyok viszont nem korán reggel, hanem délelőtt, a Glóriát jelző harangszókor kezdték el a söprést. Ez a harangszó jelezte a harangok visszatértét Rómából.
Gazdag hagyománya volt a nagyszombati szentelt tűznek. Régebben (a 20. század közepéig) a házaknál is kialudt nagycsütörtökön este a tűz, és a három szent nap alatt nem gyújtották meg. Az új tűz, amellyel húsvéti eledeleiket is főzték, a nagyszombati, megszentelt tűz parazsától vagy szenétől lobbant lángra. A nagyszombati új tüzet, számos helyen a temetőből összehordott korhadt keresztfák tüzét szentelte meg a pap. Másutt az előző évi virágvasárnapján szentelt barkára csiholnak tüzet, s annak lángjánál gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely a feltámadó Krisztus jelképe. A megszentelt tűz parazsát a szántóföldön, a szőlőben szórták széjjel, hogy a termést el ne verje a jég.
Az ekkor meggyújtott húsvéti gyertya fényénél a küzdő, szenvedő és diadalmas egyház találkozott. Az új tűz parazsából a hívek vittek haza és eltették, hamva a következő hamvazószerda hamuja lett.
Ugyancsak nagyszombati szertartás a vízszentelés, azaz a templom keresztvizének megszentelése. Úgy tartották, hogy akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Ahol a vízkeresztkor szentelt víz ekkorra elfogyott, a nagyszombaton megszentelt vízből vittek haza. Meghintették vele az udvart, hogy a békák ne járják, s húsvét reggelén ezzel szentelte meg a gazdasszony evés előtt a reggelit. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak.
A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében. Húsvétkor tehát hasonlóan a karácsonyi szokásokhoz, több olyan hagyomány élt, amely szerencsehozó hiedelemmel párosul.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, netfolk.blog.hu, Marczell Béla: Naptár és néphagyomány
