Losonc, Nógrád korán iparosodó és polgárosodó városa a Felvidék kulturális életében és az egyetemes magyar történelemben egyaránt jelentős szerepet töltött be. Megannyi ismert személyiség, neves író, művész élt és kötődött e városhoz, megfordult annak utcáin.
Petőfi Sándor is több ízben járt itt, s hosszabb-rövidebb időt töltött a városban. Jött ide Gömörből, kelet felől, vagy éppen nyugati irányból. Volt, mikor csak átutazott a településen, s csupán útba ejtette azt, de volt, amikor tovább is itt tartózkodott. Losonci látogatásainak irodalmi nyomai ugyancsak vannak: olvashatunk a látogatásokról az Úti jegyzetekben, de születtek itteni ihletettségű versek is.
A költő először 1845-ben Várgedéről Füleken át utazott ide. Az Úti jegyzetekben ezzel kapcsolatban az alábbiakat örökítette meg: „Losoncra menvén Várgedéről, az út Füleken visz keresztül, hol szinte romokban fekszik az egykor nevezetes vár. Természetes, hogy összejártam; de kimondhatatlan harag fogott el, midőn láttam, hogy a romokat lehordják az utcákat tölteni… hogy amely köveken őseink szent vére szárad, azokon most tapodjanak…”/…/ Fülektől aztán Losoncig semmi nevezetest nem ér az ember, az utat kivéve. Ez az élő embert halálra s a holtat életre rázza. Én meghaltam s föltámadtam rajta valami hatszor./…/ Losoncon ekkorizben csak egy napot töltöttem. Ezalatt megnéztem Gácson a várat s a posztógyárat. /…/ Éppen delet harangoztak, mikor e kirándulásból visszatértem Losoncra, hol az én kedvemért készült roppant ebéd várt egy roppant magyar embernél.
Másnap visszavitt S.A. (Steller Antal – Cs.K. megj.) barátom (ki ide hozott) Várgedére ugyanazon uton, melyet már egyszer szerencsém volt passirozni”. Barátja, Steller Antal fiatal losonci ügyvéd volt, akivel Petőfi 1844-ben ismerkedett meg Pesten.
1845 nyarán Rimaszombaton át ismét Losoncra érkezett a költő. Ekkor, mint feljegyzéseiből is tudjuk, hosszabb ideig tartózkodott itt. Úti jegyzeteiben ezt örökítette meg a második útról: „Losoncon egy hetet tölték. Dicsőséges eszem-iszom világ volt!… egyébiránt szellemi élvezetek nélkül sem szűkölködtem; mert Losoncon sok lelkes barátom és sok kedves leányka van. Azt is hiresztelték, — alig értem oda, — hogy házasodom, s hogy kit veszek el, mi rám nézve igenis hízelgő volt; de mindazáltal e hírt csak mendemondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni… /…/
Losonc igen mulatságos kis város… a deákság gyakran verekedik. Hős fiúk! az idén is agyonvertek egy csizmadia-legényt. /…/” A költő most is Steller Antalnál lakott, aki Karády Ignáccal, a kiváló nyelvtanárral és íróval, Kossuth fiainak későbbi nevelőjével az akkori Miksch-ház (később Deutsch-ház) „egész második emeletét bírta lakásul”. (E házon helyezték el később a Petőfi-emléktáblát.)
A költő Losoncon, mint írja, sok barátra tett szert, s több szép lánnyal ismerkedett meg. Egyikükhöz, az ebecki származású Plachy Vilmához, Steller Antal jegyeséhez verset is írt. A nyolc strófás, négysoros keresztrímes költemény első versszakát így indítja: Ifjú szivecskéd legelőször játssza/ A szerelemnek szép játékait./ Gyönyör nekem e játék láthatása,/ Nem én vagyok bár, akit boldogit.”
A másik „múzsa”, akivel Petőfi megismerkedett, Weiss Rozália, a szép varrólány volt. Stellerék házával szemben lakott, így naponta felkereste őt a költő. Egy kicsit bántotta ugyan, hogy a kedves leány nem volt oly gyúlékony mint ő, s hirtelen fellobbant érzéseit nem viszonozta, de emlékül A varróleány címmel hozzá is írt verset Losoncon, amely így végződik: „Itt várom térdepelve,/ Ruházd a „szerető” címet reám,/ Vagy varrd meg szemfedőmet, /Ha nem szeretsz, te szép varróleány!”
A harmadik bájos kisasszonyt, aki megigézte, Horváth Emmának hívták. Róla Steller Antal ír visszaemlékezésében. Különben az egykori losonci lapok számtalan Petőfivel foglalkozó írást közöltek.
Az 1845-ös hosszabb losonci tartózkodás lezárásával kapcsolatban ezt örökítette meg a költő: „Losoncról Balassagyarmatra mentemben semmi baj nem ért, kivevén, hogy a köpönyegemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kelle küldenem majd félórányi járásról – a kocsis visszafutott s lehozta a köpönyeget, de nem az enyémet, hanem a másét, s így magamnak kelle visszalódulnom./…/ A nagy hőség miatt késő délután indulván Losoncról, éjfél lett, mire Gyarmatra értünk.”
Utoljára 1847-ben látogatott el Petőfi Losoncra, amint erről a Kerényinek írt Úti levelekben is beszámol: „Losoncon meglátogattam a kis Vilmát, kit azelőtt két évvel itt jártamban testvéremnek fogadtam. Most is olyan jó, most is oly szép, mint akkor volt; férje pedig most is olyan golyhó, mint akkor volt, s ezt látni nagyon örültem, mert meggyőzött afelől, hogy mégsem igaz az, hogy a házasság tönkreteszi az embert.”
Petőfinek az említett házon (a mai Vajansky utca 5. sz.) 1899-ben állítottak emléktáblát egy szép ünnepség keretében. A táblát Csordás József (1861-1909) helybeli szobrász-kőfaragó készítette fekete márványból, aranyozott betűkkel. Rajta ez olvasható: „Itt időzött/ PETŐFI SÁNDOR/ 1845. évben/ 1899. július 30.” A táblát terrakotta keret veszi körül: lanttal, tollal, aranycsillaggal és babérkoszorúval övezve. 1945-ben eltüntették Petőfi tábláját az épület homlokzatáról, majd 1950-ben újra visszaállították. 1975-ben egy szlovák nyelvű tábla is került föléje, melynek szövege megegyezik a magyarral.
