Farkas József immáron ötödik éve szervezi a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt; munkáltatója, a Hagyományok Háza a produkcióban az MTVA stratégiai partnere. Emellett két évtizede foglalkozik néprajzi gyűjtésekkel, s fotózik is: a Fölszállott a páva lelkes képi krónikása.

Banner Géza műsorait mindig nagy szeretettel hallgatom. Amikor az autóban bekapcsolom, egyrészt megnyugtat a hangja, másrészt mindig meglep felkészültsége. Nyilvánvaló, hogy egy műsorfolyam elkészítése csapatmunka, de akármilyen témát is választ, Géza naprakészsége mégis figyelemreméltó (hétfő, Napközben, Kossuth rádió 9.00-11.00).

A mai elektronikával és technikával túlzsúfolt világban néha meg kellene állni egy pillanatra. Legalább annyi időre, hogy levegyük a polcról kedvenc írónk, vagy költőnk kötetét. Ez az intelem, talán leginkább a fiataloknak szól, hiszen az internet-korszakban az olvasással töltött szusszanásnyi idő igazi lélek- és tudásépítő (Kedd, Vers mindenkinek, M5 19.00).

Szerdára a Népzene- itthonról sorozatból a Hurdy Gang összeállítást ajánlom. A banda két tagját, Szerényi Bélát és Zimber Ferencet a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőműsorból ismerem. A hallgatók egy fiatal, tehetséges zenésznemzedék nagyon izgalmas vállalkozását ismerhetik meg ebben a fél órában (Bartók rádió 12.05).

A Dankó Rádióról legtöbbünknek a Jó ebédhez szól a nóta jut először az eszébe. Nincs semmi kifogásom a műfaj ellen, hiszen az idősebb generáció nagy szeretettel hallgatja. Mégis a csütörtöki kínálatból az Esti dal – Talpalávaló a népzene szerelmeseinek összeállításra szeretném felhívni a figyelmet. Igényes műsornak lehetünk részesei, azok a zenészek, akik „táncba visznek”, számomra is igazi élményt nyújtanak (20.04).

Pénteken az Esti mesét, pontosabban a Még egy mese a papucsszaggató királykisasszonyról mesét karikáztam be. Azon boldog családapák közé tartozom, akiknek van egy gyönyörű lányuk, s ő is Benedek Elek míves meséin nevelkedett. Az előadót is meg kell említeni, Ruttkai Éva, gyermekkorom nagy szerelme mondja el a kedves történeteket (Kossuth rádió 19.46).

Mindig nagy tisztelettel hallgatom Éri Péter, Népzene határok nélkül című műsorát. A szerkesztő plasztikusan, lélekkel mesél a 60-as, 70-es évek népzenei gyűjtéseiről. Hitelesen teszi, hiszen – jóllehet zenész – de maga is táncolt és gyűjtött néptáncot is. Felvidéki származású vagyok, a műsor Ág Tibornak, a Felvidék  legnagyobb népzenekutatójának nevét juttatja eszembe, aki sajnos már három éve elment közülünk (szombat, Kossuth rádió 20.30).

Hál’ Istennek, a magyar közmédiában is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a magyarországi nemzetiségek kultúrája. A vasárnapi tematikus összeállítás, a Nemzetiségi Kultúrák Napja átfogóan mutatja be a hazai nemzetiségek színes – zene-, tánc-, vagy gasztronómiai – kultúráját (Duna, egész nap).