Amikor a pénzügyi bizottság elnöke, a kajak-kenu klub elnöke, informatikus és önkormányzati képviselő maratont fut… Egy vicc is kezdődhetne így, de ez most nem az. Ráadásul nem több személyről, hanem egyről van szó, aki mindezeket a feladatokat ellátja.

Madridban futotta ugyanis hatodik maratonját, s teljesítette a több mint 42 kilométeres távot Tóth Imre somorjai önkormányzati képviselő, aki a pénzügyi bizottság és a nagyon sikeres somorjai kajak-kenu klub elnöke is egyben. A madridi maratonon több mint 10 ezren indultak, és Imre a mezőny első harmadában végzett. A verseny útvonala csodálatos helyszíneken át vezetett, többek között a királyi palota, a Real Madrid stadionja és más világhírű látnivalók mellett futottak a résztvevők.
Imrével a futásról, a kajakozásról és politikai tevékenységéről is beszélgettünk.

Sokáig kajakozott, de mikor kezdett újra futni és mikor döntötte el, hogy lefutja a maratont?

Körülbelül 5 éve kezdtem el újra futni egy baráti társasággal. A Pomlé Fesztiválon eldöntöttük, hogy indulunk a pozsonyi Night Run-on, azaz az éjjeli futáson, ahol többek között a feleségemmel együtt futottunk. Elkezdtem rendszeresen futni, s először a félmaratont, majd a maratoni távot is lefutottam.

Mikor és hol futotta le az első maratoni távot?

Első maratonomat Pesten futottam 2014 őszén. Nem volt könnyű, de nem adtam fel. Előtte egy félmaratoni távon indultam Pozsonyban. Ezt a távot végig lehet futni, nem kell fejben annyira ott lenni. A maratoni táv már nehezebb, jobban be kell osztani az erőt, mert ha nem megfelelő tempót választasz, akkor csak szenvedsz. Ezután még Pozsonyban, ősszel megint Pesten, 2016-ban Barcelonában, 2016 őszén Budapesten és most áprilisban Madridban futottam le a 42 kilométert.

Melyik versenyen futotta a legjobb időt?

Három óra 42 perc körül futottam le a barcelonai és a madridi távot is. Nem tudom, hogy melyiken voltam gyorsabb. Szeretnék 3:30 alatti időt futni még a következőkben. Ősszel meg is próbálom, ezúttal vagy Lisszabon, vagy Amszterdam lesz a cél.

A somorjai kajak-kenu klub elnöki tisztségét is betölti…

Igen, lassan húsz éve. Addig csinálom, amíg kell, vagyis amíg van rá igény, mivel úgy érzem, hogy tartozom ennek a klubnak annyival, hogy ezt vállaljam. Persze ha jön valaki, aki nagyobb elánnal tudja majd csinálni, akkor átadom neki a stafétát. Sokszor elegem van, de úgy gondolom, kötelességem visszaadni a kajaknak, amit tőle kaptam. A feleségemet is itt ismertem meg, a fiaim is kajakoztak, én is. Minden ide köt.

Mit javasol azoknak, akik le szeretnék futni a maratoni távot?

A legfontosabb a fokozatosság és a kitartás. Először rövidebb távokon kell elindulni, s nem szabad erőltetni a dolgot. Aztán fokozatosan kell meghódítani a hosszabb és hosszabb távokat. Aki kitartó, annak sikerülni fog. S ez persze nemcsak a sportra igaz, hanem minden másra, például akár a felvidéki magyarság megerősödésére is.

Ha már a felvidéki magyarságot említi, Somorján önkormányzati képviselő a Magyar Közösség Pártjának színeiben. Mióta tagja az MKP-nak?

Azóta, hogy felkértek, induljak a listán, azaz 2002-től. Ez úgy történt, hogy engem is meghívtak a helyi MKP gyűlésre, ahol a képviselőjelöltek megválasztása volt a program. S ha már egyszer megtiszteltek a bizalmukkal, akkor kötelességemnek éreztem, hogy elfogadjam a jelölést.

Hogyan látja a somorjai önkormányzat összetételét?

Mindenképpen fiatalítani kell, fiatalokat kell bevonni a munkába, mert szükség van a friss gondolatokra. Persze tapasztalat is kell, de ha a fiatalok kikérik az idősebbek tanácsát, az mindenki javára válik.