Prokopp Mária művészettörténész az esztergomi Laskai Osvát Antikváriumban mutatta be Rieger Tibor alkotásait (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

Esztergomban a Laskai Osvát Antikváriumban Prokopp Mária művészettörténész június 28-án mutatta be a Rieger Tibor szobrászművész életművéről készült albumot, amely a Méry-Rátió Kiadó gondozásában jelent meg, s melyhez ő írt tanulmányt. Ugyanakkor bemutatásra került a Csallóközben, Királyfiakarcsán augusztusban felállítandó Magyarok Nagyasszonya-szobor is.

Rieger Tibor szobrászművész munkái tájainkon ritkán láthatóak. Mint a művész elmondta, őt ehhez a kis csallóközi faluhoz gyermekkori emlékek fűzik, ahonnan 1946-ban családjával együtt kitelepítették. Ennek ellenére máig elevenen él benne gyermekkora egy-egy mozzanata, melyek főleg a háborús évekhez kapcsolódnak.

Prokopp Mária a művészről, műveiről készült albumot mutatta be, fotókkal dokumentálva legjelentősebb alkotásait. A legfőképpen kővel és bronzzal dolgozó szobrász szakrális, történelmi témájú művei erősítik bennünk, sugározzák nekünk az őszinte mély hitet – mondta a művészettörténész a munkák bemutatásakor.

A szobrász monumentális műveinek sorában kiemelkedő jelentőségű a pannonhalmi bencés apátság bazilikájának millenniumi kapuja, a mosonmagyaróvári 1956-os emlékmű és a kecskeméti II. világháborús áldozatokra emlékeztető dombormű.

Jelentős alkotása a szintén hazai vonatkozású, Jedlík Ányost és Czuczor Gergelyt ábrázoló győri szoborkompozíció. A Balatonbogláron felállított Teleki Pál-emlékmű, s az idén Budapesten a várban bronzból, a szabadtéren elkészített koronázási palást is a legnagyobb művei közé tartozik.

A művészettörténész ismertette a 2017. augusztus 19-én felállításra kerülő Magyarok Nagyasszonya-szobor történetét is, mely a XXI. század legnagyobb felvidéki szakrális műve lesz.

A szülőfalujának (hiszen annak tartja) és a felvidékieknek ajándékozott, bronzból készült Magyarok Nagyasszonya-szobor megvalósítását a magyar állam, a település és a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A monumentális emlékmű helyszíne Csallóköz és az egész magyar katolikus közösség zarándokhelye lehet majd.

A művészről készült album bemutatása mellett a jelenlévők megtekinthették kisplasztikái és érmei egy részét is.