Fotó: aspektus

Bár az idén már harmadik alkalommal sikerült elindítanunk, nincs olyan év, hogy ne szembesülnénk azzal, mennyi mindenre érdemes felhívni a figyelmet az Aspektus első világháborús történelmi kisfilmvetélkedőjével kapcsolatban – állapította meg Gecse Géza a kis herceg lakóhelyéről B 612-esnek elkeresztelt gombaszögi sátorban pénteken.

A 2014-es klipvetélkedő mutatta meg, hogy négy percnél nem érdemes hosszabb pályázati anyagot kérni, ezért módosították 2-4 percesre a klipek hosszát. A nyitórendezvény plakátján szereplők közül – tekintve, hogy az idén Esterházy-emlékév van, Horthy Miklóst, Esterházy Jánost és Jozef Tisot tették a felvidékiek számára nyomtatott felhívásra, de – miként ez alkalommal a gombaszögi táborban is szembesülniük kellett vele – a felsoroltak közül a B 612-ben megjelentek csupán Horthy Miklóst ismerték fel.

A tavalyi év nagy tanulsága – emelte ki az Aspektus témavezetője –, hogy szükségük van a tanár kollégák támogató hozzáállására, jutalmazzák érdemjeggyel, ha a középiskolások értékelhető klipet készítenek. Örömmel veszik fel velük a kapcsolatot és a szervezők nemcsak a versenyen helyezést elért jelentkezőknek, hanem tanáraiknak is felajánlanak olyan pólót, amilyent most ők is viseltek.

2015-ben járt le a 70 éves határidő a híradós felvételek felhasználhatóságát illetően, tehát azóta 1945-ös fronttudósításokat is szabadon felhasználhat bárki. A sátorban nem volt, aki ne tudta volna, miként kell letölteni a YouTube-ról azt, ami bennünket érdekelhet. A világháborús felvételek között főleg a zeneszámok lehetnek szerzői jogokkal „terheltek”, de a YouTube kijelzi, hogy mi a gond és ezeket ki lehet iktatni, ha teljesen jogtiszta részfelvételekhez akarunk jutni. Gecse Géza magával hozta az Aspektus 2016-os klipvetélkedőjének első helyezettjét, a 17 esztendős Sándor Ágostont, akiről elmondta, hogy például tőle tudta meg, ha eleve vízjel nélküli, vagyis teljesen jogtiszta felvételhez kívánunk jutni, akkor a YouTube kereső ablakába érdemes beírni a „without hub” szókapcsolatot is. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója elmondta, hogy őt elsősorban informatikai szempontból érdekelte a feladat és miután „jól jött” volna egy ötös, ezért vágott a megoldásába.

Gecse Géza elmondta, hogy tisztában vannak vele, azért sem könnyű a feladat, mert a középiskolák Magyarországon más és más időszakban tanítják az első világháborút, és nem szerepel a tankönyvekben egyetlen magyar tábornok neve sem, ezért aztán még budapesti történelem szakos egyetemisták számára is gondot okoz, ha fel kell sorolni: hol, mikor és hogyan szerepeltek egykori közös hazánk, az Osztrák-Magyar Monarchia katonái. Ettől függetlenül, ha valakinek az ükszülőkről maradt valami emléke – például egy tábori levelezőlap, egy kitüntetés, vagy a hadifogolytáborból hazaküldött levél – tud róla annyit, hogy melyik fronton harcolt, vagy melyik csatából tudott élve hazajönni, rákeres az interneten, elhelyezi keretbe, amit tud róla, esetleg kiegészíti néhány olyan gondolattal, ami neki jutott eszébe, és kész is van a klip!

Ami pedig a módszereket illeti, korábbi tapasztalatai alapján Gecse Géza szerint 30-40 snitt kellett egy 2-4 perces klip elkészítéséhez, de ez sem „szentírás”, mert májusban például neki sikerült 7 snittből is élvezhető kisfilmet csinálnia. Lehet támaszkodni az első világháborúról szóló előadásokra, akár úgy is, hogy utána rövid interjút készítünk valamelyik előadóval egy-két rövid célzott kérdéssel, és mindjárt kész is van egy újabb snitt. Ezzel tulajdonképpen a rendezés és Ray Müller 1993-as A képek hatalma című dokumentumfilmjének első részéből, a Leni Riefenstahl német filmrendezővel 92 évesen készített felvételeiből Az akarat diadala című film elkészítésének a körülményeit mutatta be a B 612 közönségének Gecse Géza – mivel kamerakezelési és szerkesztési ismeretei miatt a filmet máig tanítják a filmművészeti főiskolákon, így az a klipet készítők számára is hasznos.

(Aspektus)