Róbert Bezák volt nagyszombati püspök szerint a Vatikán öt év elteltével lezártnak tekinti az ügyét.
„Egy barátomtól tudom, hogy február végén találkoztak a Vatikánban a bíborosok – akik olyanok, mint a miniszterek a kormányban – és az én ügyemmel is foglalkoztak. Azt javasolták, hogy zárolni kell azt 50 évre, amit meg is szavaztak. Hosszú évekig semmi sem történik ezzel. Ötvenhét éves vagyok, vagyis amikor kikerül a trezorból, 107 éves leszek” – nyilatkozta Bezák érsek a Denník N napilapnak.
Amint azt a Markíza Televíziónak elmondta, vannak értesülései arról, hogy a Vatikánban akadnak, akik nem értenek egyet a történtekkel. „Nem mutatták ki ezt valamilyen nyilvánvaló módon, de megüzenték, hogy már ne reménykedjek. Ez az ügy a Vatikán számára teljesen lezárult. Csak az egyház perifériáján lehetnék” – jelentette ki Bezák, akinek számára ez a hír gyötrelmes volt.
„Nem számolhatok azzal, hogy még az életemben bárki foglalkozni fog az esetemmel. Az egyetlen, aki ezt megtette, Vlk bíboros, már nem él.”
Ez a lesújtó hír azonban érdekes módon döntésre ösztönözte, és segített neki abban, hogy a helyzetét megoldja. „Egyáltalán nem igaz, hogy különböző egyházi pozíciókat ajánlottak volna fel nekem. Mindez, tekintettel a valóságra, csak ködösítés. Nem én utasítom vissza az ajánlatokat, az igazság az, hogy semmilyen ajánlatot nem kaptam és nem is kaphattam az egyháztól, hiszen ha nem voltam jó Nagyszombatnak, hogyan lehetnék jó másnak. Ez már kínos” – fűzte hozzá Bezák.
Mindennek ellenére azt állítja, nem érez keserűséget magával az egyházzal szemben. „Inkább az emberekkel szemben. Mert az egyházat mindig konkrét emberek alkotják, akiket meg kell nevezni. Úgy érzem, számukra az én életem nem fontos, s így nem kerülhetek az érdeklődésük középpontjába” – jegyezte meg.
Róbert Bezák 2009. június 6-án került a Nagyszombati Érsekség élére Ján Sokol utódaként. A tisztségéből Benedek pápa váltotta le 2012. július 2-án az apostoli vizitáció alapján, amelyre 2012 januárjának és februárjának fordulóján került sor.
Katedrára váltja fel a szószéket
Róbert Bezák 2013 decemberétől az olaszországi bussolengói redemptorista kolostorban élt és tevékenykedett, majd visszatért Szlovákiába. A televízió értesülései szerint szeptembertől a pozsonyligetfalui kétnyelvű gimnázium tanára lesz, ahol hittant és etikát tanít majd.
Bezák szerint, mivel a diákok körében nem annyira ismert, hiszen öt évvel ezelőtt ők még kicsik voltak, új seprőnek számít, ami számára megfelelő. „Nem szeretném, ha valamiféle különlegességként, volt nagyszombati érsekként kerülnék ide, hanem olyan emberként, akinek talán van némi mondanivalója a számukra” – fűzte hozzá.
Bezák azt mondja, bár nem állt szándékában, hogy karriert építsen, azt azonban sajnálja, hogy a terveit nem válthatta valóra, hogy például nem korszerűsíthette az egyházat Szlovákiában. Ebben az értelemben akár bukásként is értelmezhetnénk a pályafutását, másrészt viszont azt a tapasztalatot, melyet ez alatt az öt év alatt szerzett, könyvekből nem olvashatta volna ki.
„Ennek köszönhetően is igazabb az életem. Van, hogy az életben nagyok a vágyaink, sok dolog sikerül is, aztán jön egy hirtelen változás. Felülkerekedni ezen és folytatni tovább, nem pedig fásulttá válni, ez számomra a nagy próbatétel. Én nem beszélek tehát bukásról, hanem vizsgáról” – fogalmazott Bezák.
A püspököktől nem fogadta el a nyugdíjat
Így aztán Bezák elmondhatja magáról, hogy az idő múlásával szabadabbnak érzi magát. „Én már a szabadságról akarok beszélni” – jelentette ki, hozzáfűzve, egyúttal szomorúsággal tölti el mindaz, amin a fellebbezés óta keresztülment.
„Tudatosítottam, hogy ez már történelem. Már nem várom a visszatérést, és semmilyen rehabilitációt sem. S ez felszabadít.”
A Szlovák Püspöki Konferencia a fellebbezése után hivatalból felajánlotta neki a nyugdíjat, ami nyugalmazott püspökként jár neki. Bezák akkor nem fogadta el azt. Köszönetet mondott azért, hogy a család és a barátok gondoskodtak róla.
„Volt itt egyfajta igyekezet, hogy a nyugdíjjal segítsenek rajtam, amit én azonban nem tartottam jónak. Ötvenkét éves voltam, és kétélű fegyvernek éreztem ezt. Ha elfogadtam volna ezt a pénzt – anélkül, hogy lehetőségem lett volna bárhol dolgozni – azt mondhatták volna: látják, mennyi pénzt kap, mégsem csinál semmit. Szerencsétlen dolog az, ha nincs az embernek munkája, amiért pénzt kaphatna. Én még nem értem el a nyugdíjkorhatárt, hogy kérhettem volna azt” – fűzte hozzá.
Bezák azt állítja, nem igazán akar már nyilvánosan szerepelni. „Szlovákiát a sorsára kell hagynom, anélkül, hogy szükségét érezném a nyilvános fellépésnek” – mondta hozzáfűzve, a megválaszolatlan kérdések megválaszolására ügyében az egyháznak van mandátuma. „Én nem érzem, hogy hivatott lennék arra, hogy Szlovákia erkölcsi szócsöve legyek. Persze vannak elképzeléseim arról, miként kellene a dolgoknak állniuk Szlovákiában, nem hiszem azonban, hogy megbízatásom lenne arra, hogy ki is mondjam ezeket. Most csak a gimnáziumban való tanításra szeretnék mandátumot kapni. S ha valahol fel is szólalok, csak azért teszem, hogy lelkesítsem a többieket, foglalkozzanak csak azzal, amit tesznek. Mint egyfajta drukkere a jónak” – fűzte hozzá Bezák.
(Aktuality.sk, Denník N/Felvidék.ma)
