Érsekkéty község a közelmúltban az iskola és óvoda szeptemberi nyitási botrányaitól volt hangos. Szeptember 23-án viszont igazi ünnep volt a faluban. „Nyisd ki rózsám, nyisd ki, csikorgó kapudat” – szólt a meghívó, s a felavatásra és megáldásra váró tájház kapujában az „Isten hozta” felirattal együtt valóban ott várta a régi kétyi viseletbe öltözött páros a vendégeket.
Az alig hatszáz lelket számláló lévai járásbeli kisközség apraja-nagyja, fiatalja és időse összegyűlt a ház előtt a gyönyörű lugasos udvaron, hogy a tájház megnyitását együtt ünnepeljék. Molnár Tímea tanítónő, a Csemadok helyi szervezetének elnöke bevezetőjében ismertette a tájház létrejöttének történetét. Megköszönte mindazon helyi és környékbeli segítők munkáját, adományait, akiknek jóvoltából ezen a napon a tájház megnyithatta kapuit.
![](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2017/09/réteshúzás-fiatalokkal-700x463.jpg)
Mint falvainkban általában, sajnos itt is több régi, még jó állapotban lévő parasztporta várja sorsának jobbra fordulását. Peszeki István helyi lakos ez év januárjában döntött úgy, hogy szülei, nagyszülei házát a helyi Csemadok-alapszervezetnek ajándékozza. A vezetőség ezt nagy örömmel fogadta, s a szerződés megkötése után nekiláttak a tennivalóknak. A kétyiek bizalommal voltak a vezetőség iránt, s több család is bekapcsolódott a külső és belső javítási munkálatokba. S mire kicsinosították az egykori portát, már a régi viseletek, terítők, bútorok is előkerültek a szekrények mélyéről, padlások, kamrák zugából. Az egykori ereklyék közül előkerült a fekete menyasszonyi ruha és fátyol, melyet a huszas évekig hordtak, vagy a szebbnél szebb berliner kendők és függönyök.
Egyelőre három helyiséget rendeztek be, ebből egy helyiségben a Csemadok kapott otthont. A jeles napon délután kitárult a kétyi kiskapu, s megtelt a ház ügyes kezű lányokkal, asszonyokkal, akik sütöttek, főztek, nyújtották a finom házi rétest. A férfiak az üst körül szorgoskodtak, amelyben reggeltől főzték az ízletes gulyást és gyűjtötték hozzá a murcit, vagy ahogy itt hívják, a burcsákot.
![](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2017/09/a-több-mint-negyven-éve-működő-Pacsirta-éneklő-csoport-700x463.jpg)
A helyi református lelkész, Nt. Fülöp Sándor áldotta meg a tájházat, majd a hűvös, esős idővel dacolva kezdetét vette a vigasság. A kis falu apraja-nagyja fellépett, s a műsor során bizony tapasztalható volt, hogy milyen sokat jelent a helyi iskola. Szerepeltek kicsik és nagyok, az alsó tagozatosok gyönyörű énekükkel és énekkari fellépésükkel bűvölték el a közönséget, majd az ifjú néptánccsoport ropta a táncot az udvaron felállított színpadon. Csodálatos népdalcsokorral lépett fel a több mint negyven éve működő Pacsirta énekkar a helyi iskola igazgatójának, Hajdú Árpádnak a vezetésével.
A régi porta udvarán sátrat állítottak, így senki nem ázott, s késő estig szólt a zene, énekszótól volt hangos a porta. A vendégek között ott voltak a baráti magyarországi település, Verpelét küldöttei, valamint a farnadi, bényi, zalabai és csatai vendégek, támogatók és a Csemadok járási elnöke, Török Alfréd is.
A megnyitóünnepséget a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatta.