Kurtaszoknyások Budapesten (Fotó: Kovács Tamás/Felvidék.ma)

Az Alsó-Garam mente kurtaszoknyás falvairól egyre gyakrabban olvasni a hírportálokon. Köszönet ezért mindazoknak, akik őrzik, ápolják, de főleg éltetik ezt a hazai tájegységek közül is egyik legszebb és legegyedibb viseletet és a helyi néprajzi értékeket.

A múlt hét végén rendezték meg Budapesten a Szent István téren a III. Magyar Értékek Napját, ahol a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségei vonultak fel. Az eseményen 19 megye és hat határon túli régió mutatta be értékeit.

A Felvidéki Magyar Értéktárat Herman Mónika és Mészáros Júlia a kisgyarmati kurtaszoknyás népviselettel képviselték, amelyet a helyszíni standon a Kéménd és környéki lakodalmas vetítésével tarkították.

Kovács Tamás, a Csemadok TV érsekújvári járási titkára ötlete alapján az érdeklődők értékes történelmi témájú kifestőket kaptak ajándékba, ha be tudták azonosítani azt a tájegységet, ahonnan a népviselet származik. Így a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet által megjelentetett (Tündér Ilona és Argyilus, valamint Szent László-mondák Torna megyéből) kifestő talált gazdára.

A Felvidéki Magyar Értéktár Budapesten (Fotó: Katona Tamás/Felvidék.ma)

A népviseletek bemutatására a nagyszínpadon is sor került, ahol Herman Mónika kisgyarmati viselete aratott osztatlan sikert.

A következő héten a gyönyörű viselettel szintén Budapesten, ezúttal az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron mutatkoznak be, ott képviselik az Alsó-Garam mente kurtaszoknyás falvait.

A III. Magyar Értékek Napja a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésében, több ágazat összefogásával valósult meg. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja úgy fogalmazott a rendezvényen, hogy nem mi fogjuk megőrizni a magyarság értékeit, hanem azok őriznek meg minket.