Gróf Széchenyi István születésének évfordulóján a nevét viselő és szellemét képviselni kívánó társaság minden évben szeptember 21-én koszorúzással és díjátadó ünnepséggel tiszteleg a „legnagyobb magyar” emléke előtt. Bár idén a viharos szél és zuhogó eső miatt dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára kicsit módosított a programon, de az ünnepség így is méltó és felemelő volt a nagy számban megjelent résztvevő számára.
A Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében a Himnusz közös eléneklésével kezdődött a megemlékezés. Bevezetőjében dr. Rubovszky András felidézte, hogy a Társaság 1987-ben történt megalakulása óta – amelyet akkor még élénk rendőri „figyelem” kísért – nem fordult elő, hogy ilyen mostoha időjárási viszonyok között történjék Széchenyi-szobrának megkoszorúzása itt a téren, ezért a zeneiskolák közreműködését le is kellett mondania. A koszorúkat elhelyezők nevét is itt, a teremben sorolta fel, a Széchenyi-családtól a Belváros-Lipótváros Önkormányzatáig. A hivatalos és a civil szervezetek között a felvidéki magyarságot a Szövetség a Közös Célokért társulás és a hidaskürti iskola koszorúja képviselte. Ugyancsak itt, a teremben hangzott el a Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium és a Széchenyi István Általános Iskola egy-egy diákjának szavalata is.
Az ünnepi előadást dr. Horváth Sándor egyetemi tanár tartotta „Széchenyi a műszaki alkotó” címmel. Idézte Felsőbüki Nagy Pál 1846-ban, Pesten írt szavait: „Amerre a szem tekint, mindenütt Széchenyi alkotásait látom.” Ezek közül – az Óbudai Egyetem Bánki Donát karának tanáraként – a műszaki alkotásokat emelte ki és elemezte ezek jelentőségét korukban. Többször is a legnagyobb magyar mérnöknek nevezte Széchenyit, bizonyítékként sorolva azokat a műszaki zseniket, akiknek bár nem volt diplomájuk, mégis jelentőset alkottak. A magyarországiak sorát Ganz Ábrahámmal kezdte, akit éppen az az új iránti nyitottság, műszaki érzék és a gyakorlat iránti hozzáállás hozott Pestre, amit Széchenyi honosított meg. Tanulságos előadásában dr. Horváth Sándor örömének adott hangot azért, mert a Széchenyi Társaság új díjazottjai között két mérnök is szerepel. (Ő maga is a korábbi kitüntetettek közé tartozik. A szerk.)
Sokat tenni és keveset látszani
Ezután dr. Rubovszky András emlékeztetett arra. hogy 1991-ben alapították a Társaság díját azzal a céllal, hogy elismerjék a tudományos és a kulturális élet, az oktatás és a közösségépítés terén munkálkodók közül azokat a személyeket, akik hosszú éveken keresztül, Széchenyi szellemi hagyatékának értelmében működtek, s akiknek példaadó tevékenysége kevesebbet volt reflektorfényben. Olyanok, akikre illik a Széchenyitől választott idézet:
„Sokat tenni és keveset látszani. Előállni és mégis másnak engedni át az elsőséget. Legtöbbet áldozni és legkisebb köszönetet sem várni. Mélyen a szívben hordozni a honért buzgó vért és ne csak az ajkon pengetni a hiú szót.”
A Széchenyi Társaság Díját idén Balajkó Éva intézetvezetõ, a Dévai Szt. Ferenc Alapítványtól, Batta György felvidéki költő, publicista, Csőke Antal mérnök, dr. Dunai László, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára és Keresztes Ilona a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának felelős szerkesztője vehette át.
Batta György munkásságát Cservenka János, a hidaskürti magán szakközépiskola alapító-igazgatója méltatta. Azzal kezdte, hogy a kitüntetett egész élete cáfolata annak a felvidéki körökben elterjedt önkritikus vélekedésnek, hogy a magyarok dolgosak, szorgalmasak, de nem mindig kitartóak. Ezzel szemben Batta György költő, publicista, író fiatal kora óta kitartó volt a magyar kultúra és a közjó szolgálatában. Költői pályáját gyermekversekkel kezdte, tehetségét Illyés Gyula is elismerte. Tanári diplomát szerzett Nyitrán, de a katedrán nem sokat állt, sokkalta nagyobb gyermekközösségeket tanított azoknál a gyermek- és ifjúsági lapoknál, amelyeknél friss diplomásként kezdett dolgozni, és dolgozik azóta is, mert nincs a Felvidéken olyan lap, amelynek munkájában szerzőként vagy szerkesztőként, alapítóként vagy akár terjesztőként ne vett volna részt.
Az anyanyelv megőrzését szolgálta, szolgálja hatalmas munkabírásával az irodalom és az újságírás minden területén. A polihisztor jelzőt is kiérdemelné, hiszen számtalan riportjával bizonyította a különböző tudományágak, sőt a sport iránti érdeklődését. Munkásságát a Magyar Páneurópai Unió sajtódíja ismerte el. Batta György minden megnyilvánulásában tetten érhető az Istenbe vetett hite és az emberek szeretete. Ez érződik előadásain, köztük a Szentkoronáról szólón, amelyekkel napjaink elanyagiasodott szemléletén szeretne változtatni.
Nagyszerű események a Felvidéken
Az ünnepség végén a díjazottak szóltak a közönséghez. Batta György, talán hogy kis megilletődöttségét leplezze, tréfásan kezdte: „Bárcsak a fele igaz lenne, amit Cservenka János mondott!” .Aztán komolyra fordítva a szót Márai Sándort idézte, mint élete vezérelvét: „Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.” Ez a legfelsőbb parancs.
És máris a szűkebb haza ügyeire fordítva a szót elmondta, hogy a Felvidéken nagy dolgok történtek az utóbbi időben: három nagyszerű esemény Királyfiakarcsán, Alsóbodokon és Martoson. Mindegyikről beszélt röviden, kiemelve, hogy mindegyik mögött civilek álltak, három nagyszerű ember, három korosztály képviselője: egy idős szobrászművész, egy középkorú vállalkozó és egy fiatal jogász, ifjúsági vezető. Köszönet a Jóistennek! – mondta befejezésül, és hozzátette, hogy ezekből a nagyszerű eseményekből merítve erőt szeretné megírni két éve érlelődő zsoltárát. „Most, az Esterházy kápolnában megkaptam hozzá a lelki erősítést.”
Azt már a tudósító teszi hozzá, hogy Batta György nem fogy ki a feladatokból itt Budapesten, szerdán a Rákóczi Klubban Fábry Zoltánról tartott előadást, szombaton pedig már nem ünnepeltként, hanem ünneplőként jön vissza a Magyar Tudományos Akadémia épületébe: ő laudálja a Magyar Örökség-díjban részesülő Királyfiakarcsát.
Az ünnepség után, kilépve az épületből, megállapítjuk, hogy sem a szél, sem a zuhogó eső nem hagyott alább, viszont öröm arra gondolni, hogy az a tér, amely a 19. század elején Kirakodó tér, majd Lánchíd tér volt, később hosszú ideig Ferenc József majd Rooesevelt amerikai elnök nevét viselte, végre 2011 óta a legméltóbb személy nevét, Széchenyi Istvánét hirdeti.
