Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyal az ENSZ Közgyűlése 72. ülésszakán (Fotó: KKM/MTI)

A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán, és ennek alkalmával román, valamint horvát kollégájával folytatott megbeszéléseket.

Mint miniszter kifejtette: a magyar külpolitika nem hagyja magára a határokon túl élő magyarokat, és mindazokban a kérdésekben, amelyek fontosak a számukra, “a végsőkig kitartunk és nem engedjük, hogy a környező országokban folyamatosan a magyarokat sújtó döntéseket hozzanak”. Ennek Magyarország folyamatosan hangot ad a nemzetközi színtéren, az ezen országokkal szembeni nemzetközi nyomásgyakorlást folyamatosan szorgalmazza – jelentette ki.

A tárcavezető hangsúlyozta: “lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll” a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és “itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá”.

A megbeszéléseken szóba került  a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban kialakult helyzet. Szijjártó Péter Horvátországot illetően közölte: “egyértelmű és elvi álláspontja van Magyarországnak”, a horvát kormány a Mollal szemben egy nemzetközi választottbírósági eljárást indított, ezt elveszítette, azonban az ítélet végrehajtása helyett annak figyelmen kívül hagyása mellett döntött. Az OECD olyan nemzetközi gazdasági szervezet, amelynek működése a nemzetközi választottbírósági döntések tiszteletben tartására alapul, és mindaddig, amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be – magyarázta.
(MTI, Felvidék.ma)