Losonc épül. Csinosodnak a közterei, az önkormányzat épületei, kivéve az egykori legfontosabb részét, a hajdani Kossuth teret, de talán majd arra is sor kerül hamarosan.
Losonc leépül. A magyarság számaránya a rendszerváltozás óta a felére csökkent, mára a 8% határát súrolja, ellenben a 28 ezer lakosból 9 ezren nem vallották be a legutolsó népszámlálási kérdőíveken, hogy milyen nemzetiségűek…
Losonc épül és szépül, mert ezen a héten nyitották meg az egykori városháza épületében a városi múzeumot. A múzeum előtti kis tér melletti tűzfalra pedig egy hatalmas festmény került, az egykori Kossuth teret ábrázolva, viszont éppen a Kossuth-szobor hiányzik róla. A hatalmas képet tanulmányozva, az az ember érzése, hogy a mű készítése közben került a képre egy olyan épületrész, amely sosem volt a téren, de – minő véletlen, – éppen eltakarja a szobrot. Íme, a történelemhamisítás diszkrét bája, losonci módra.
Losonc szépül és sok tájékoztató anyag magyar nyelven is megjelenik a nyilvánosság számára a város részéről, a tájékoztató táblákon és kiadványokon, s bár az ember szeretné hinni, hogy ez egy kisebbségbarát ezt a szót ebben a kontextusban leírni, igencsak fájó volt… önkormányzati politika, sajnos nem az, inkább szól ez az idetévedt magyarországi turistának, mintsem a város és a járás magyarságának.
Losonc leépül, hiszen az elfáradt és elfogyott (vagy csak rejtőzködő) magyar polgárai már nem találnak magyar képviselőt a városi önkormányzatban, és a napokban volt kénytelen szüneteltetni meghatározatlan ideig a működését az egyetlen magyar könyvesbolt a városban.
Losonc szépül, mert a járás magyarságának fontos szellemi gócpontja a helyi magyar iskola és óvoda, amelynek megújult díszterme nemrég kapta meg ünnepélyes keretek között a Ráday terem kitüntető nevet és az iskolában zsong a közösségi élet, hiszen a magánkézben csődbe ment, és egyre jobban leépülő, pár éve még impozáns Vigadó épületében már lehetetlenség magyar rendezvényeket tartani.
Losonc úgy szépül, hogy közben a magyarság leépül. Kossuth szobrát a tűzfalon „lemeszelik”, hogy a magyarságát „elmeszeljék”.
Losonc magyarságára nagy feladat vár az elkövetkező egy hónapban. A maroknyi magyarságnak össze kell fognia, fel kell, hogy keressék egymást a barátok, rokonok, ismerősök és meg kell mutatniuk azt a belső erőt, amely ott izzik a hamu alatt. Meg kell szervezniük a megyei választásokon való részvételüket, hogy segítségükkel is bejussanak a megyei kisparlamentbe a járásunk magyar képviselői: Csúsz Péter, György Péter, Kerekes László, Marcinkó Zoltán és Szvorák Zsuzsa.
Ha az emberfia közelebb megy ahhoz a bizonyos tűzfalfestményhez és hosszasan nézi azt az odapingált házat, amely mögé elrejtették az egykori Kossuth-szobrot, akkor a magyar lelkével és fülével meg fogja hallani a ház mögül kiszűrődő indulót, azt a bizonyos toborzót…”Mindnyájunknak el kell menni!”
