Szemtől szemben az STV2-en pénteken, október 27-én jelentkezik új műsorral 15.30-tól. Ismétlés hétfőn 9.25-től.

Nem egész másfél éve tartózkodik Pozsonyban, de kezdettől fogva otthonosan mozog új közegében. Munkatársai a következőképpen jellemzik őt: felkészült, alapos, pontos, megbízható, mindamellett vidám, barátságos, nyitott, közvetlen. Egyik újdonsült ismerőse pedig csak annyit mondott róla: jó fej.

2016 szeptemberétől fogadó szervezetében, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségben, vagyis a Csemadokban teljesít szolgálatot. Bárdos Ágnes vendége Bedi Katalin esztéta, a magyarországi Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa.

“Vas megyében nőttem fel, Szombathelyre jártam gimnáziumba, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen esztétikát és kommunikációt hallgattam. Az egyetemi évek alatt szociális területen önkéntes munkát végeztem. Később újságírással, kulturális rendezvények koordinálásával, illetve művészeti tanácsadással foglalkoztam.

A Petőfi Sándor Program ösztöndíjának segítségével nem csupán a Csemadok eddigi munkájában szeretnék részt venni, hanem remélem, hogy olyan szempontokat is fel tudok vetni, olyan kulturális, művészeti programokat is tudok majd szervezni, amelyek a saját kultúránk iránti nyitottságot és a közösséget erősítik. Fontosnak érzem, hogy mindez, a körülöttünk lévő kulturális kincs, és a munka, amely mindennek a megmutatására törekszik, láthatóvá is váljon. A következő időszakban igyekszem ennek jegyében tevékenykedni” – írta bemutatkozásában Bedi Katalin.