Fotó: Miriák Ferenc/Felvidék.ma

A kábítószerek okozta egyre súlyosbodó problémák a nemzetközi nyugtalanság egyik fő forrásává váltak, nem kis mértékben a gyerekek és a fiatalok jövőjére gyakorolt hatásuk miatt. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nemzetközi és a többoldalú erőfeszítések nyújtják a legtöbb reményt a kábítószer forgalmazásának és élvezetének feltartóztatására és csökkentésére.

November harmadik hete 1998 óta a drogfüggőség elleni küzdelem jegyében zajlik. Ennek keretén belül Ógyalla városa a városi rendőrséggel együttműködve úgy döntött, hogy foglalkozni kell ezzel a komoly témával. Fel kell világosítani a közvéleményt, hogy a függőség betegség, amelyről leküzdése érdekében nyilvánosan beszélni kell, annál is inkább, mert nemrégiben az ENSZ felmérése szerint világszerte nőtt a droggal kapcsolatba került emberek száma, az akcióterv tehát kudarcba fulladt. A világon mintegy 200 millió ember fogyaszt illegális kábítószereket. Európában a leggyakrabban használt kábítószer a marihuána, de jelentősen nő a kokainfogyasztók köre is; kontinensünk ma már a második legnagyobb illegális kokainpiacnak számít. A drogfogyasztás problémája a fiatalok körében a legsúlyosabb, de egyre aggasztóbb az idős korosztályokban is, mivel 2020-ra Európában akár megduplázódhat az érintettek száma az 55 éven felüliek körében.
A fiatalok egyre korábban próbálják ki a drogokat, a legveszélyeztetettebb csoport a középiskolás korosztály. Egy felmérés szerint a fiatalok ötöde érintett a drogfogyasztást illetően. A tapasztalatok azt mutatják, hogy már a drog első kipróbálása veszélyes,  hozzájárul a függőség kialakulásához.
A rendezvényre a Konkoly Thege Miklós Művelődési Központban került sor, amelyen a városban működő alap- és középiskolák tanulói vettek részt.

Az előző évi hagyományokat követve  az idén második alkalommal hirdettek eredményt a fiatalok számára kiírt alkohol-, drog- és dohányzásellenes alkotások pályázatán. Ez a pályázat képes megszólítani a fiatalokat. Fontos a témaválasztás is, hiszen a fiatalok ki vannak téve a káros szenvedélyek veszélyeinek, és ez a pályázat is a megelőzés egyik eszköze. A képzőművészeti versenybe az óvodásoktól a középiskolásokig bárki bekapcsolódhatott témába vágó rajzzal, festménnyel, grafikával, toll-, vagy tusrajzzal. A tanulók kreatív rajzokat, grafikai alkotásokat készítettek, rávilágítottak a káros szenvedélyek hatására. Az egyes alkotások a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás visszafordíthatatlan következményeit mutatják be.

A város polgármestere, Basternák Ildikó (MKP) köszöntőjében elmondta, a rendezvény célja, hogy egy aktív drogellenes álláspontot alakítson ki,  kiemelve a megelőzés fontosságát és értelmét. Szeretnék elkerülni a kísérletezést a cigarettával, az alkohollal és a droggal, elvonni a gyerekeket és a fiatalokat a számítógéptől és szeretnének rámutatni a szabadidő tartalmas eltöltésére. „Abban a városban, ahol nincs kereslet, fokozatosan megszűnik a kínálat. Az rajtad múlik, hogy hogyan tovább, milyen utat választasz. És rajtunk múlik, szülőkön, pedagógusokon, rendőrségen, barátokon és mindazokon, akiknek fontos vagy, hogy ebben hogyan segítünk. A város vezetői a lehető legjobban törekedni kívánunk arra, hogy ez az út helyes legyen! Csakis az lehet a célunk, hogy a gyermekek el se jussanak odáig, hogy kipróbálják, mert tudjuk azt, hogy bizonyos szerekhez könnyű hozzájutni és nagy lehet a csábítás egy adott közegben. A gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy felismerjék azt a környezetet, azt a lehetőséget, amikor ki vannak téve a csábításnak, és tudják azt, hogy ez milyen veszélyeket rejt és hogyan fognak tudni ellenállni” – mondta Basternák Ildikó.
 Daráž József őrnagy, a városi rendőrség parancsnoka előadásában is igyekezett felvilágosítani a jelenlévőket, milyen veszélyeket rejt a drogozás, majd kábítószer keresésére kiképzett kutyával bemutatót is tartottak.

A képzőművészeti versenybe nem csak a helyi oktatási intézmények kapcsolódtak be, de a marcelházai alapiskola tanulói, a perbetei óvodások, illetve a művészeti alapiskola tanulói is.
Az óvodások kategóriájának győztesei: Nikoleta Sykorová, Zuzana Kuviková, Gogola Lilien, Bartos Bálint és Lovász Erzsébet lettek.
Az alapiskolások 1-4. osztályos kategóriájának győztesei: Szabó Attila, Ivanka Hromadová, Martin Stojka, Jakab Éva és Lengyel Lara.
Az alapiskolások 6-9. osztályos kategóriájának legjobbjai: Paradi Scarlett, Lakatos Letícia, Kovács Jennifer, Babicová Viktória, Csontos Martina, Uzsák Henrietta, Dudás Bianka.
Középiskolások: Baranovics Viktória, Rudas Rebeka, Cződör Rebeka.
Két osztályt pedig különdíjban részesített a zsűri: a Konkoly téri alapiskola I. és VII. B osztályát.

Az eredményhirdetés után a jelenlévők megtekintették a Téli háború című filmet. A függőség elleni küzdelem az oktatási intézményekben egész novemberben tart.