Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány, azaz a „három királyok” tengerentúli turnéra indulnak, ahol november 24-én állnak először színpadra. A három felvidéki király a tízállomásos turnét Torontóban kezdi és december 10-én Calgaryban zárja.

Az adventi koncert körútjának állomásai a következők: Toronto, Ottawa, Montreal, Windsor, Cambridge, Hamilton, Kelowna, Vancouver, Edmonton és Calgary. A csapat első lemeze is megjelent pár hete, mely az érdeklődök számára akár már a karácsonyfa alá is megérkezhet. Portálunk a három királlyal beszélgetett:

Hogyan jött az ötlet, hogy Kanadában turnézzon a három király?

Derzsi György: A tavalyi fellépések sikerein felbuzdulva az egyik koncert után egy merész kijelentést tettem a fiúknak, miszerint jövőre kimegyünk Kanadába. A koncert után sem mondtam le a dologról, s mivel évek óta járok fellépni erre a vidékre, az ottani ismerőseimnek elküldtem egy-két videót, melyen mi hárman együtt énekelünk, s megkérdeztem, mit szólnának hozzá, ha idén ott töltenénk az adventet. Nagyon örültek az ötletnek, s megüzenték, nagy szeretettel várnak minket. A program június körül körvonalazódott, mely szerint advent három vasárnapján is felléphetünk a tengerentúlon.

Hallottuk a jó hírt, miszerint a triónak CD-je is megjelent.

D.GY.: Igen, ez így van. A CD korlátozott számban jelent meg, melyet a koncertjeink után jelképes összegért vehetnek meg a rajongók, de ideális karácsonyi ajándéknak is. Azt akartuk, hogy az együtténeklésünknek ilyen formában is legyen emléke. A CD-ből pedig természetesen viszünk a  turnéra is.

Milyen időpontban és az egyes városokban hol lesznek a koncertek?

D.GY.: Kanadában nagyok a távolságok, így sokszor több száz kilométert fogunk utazni, hogy eljussunk az egyik helyszínről a másikra. Ráadásul az itt élő emberek is hosszan utaznak a munkahelyükre. Ezért a fellépéseink mindig hétvégén lesznek, általában magyar házakban, magyar közösségek központjaiban. Pénteken és szombaton este hétkor kezdünk, vasárnap pedig délután ötkor, hiszen másnap újra mindenkit vár a munka.

Merre jártatok, mielőtt elindultatok Kanadába?

Vadkerti Imre: Mielőtt elrepültünk volna, november 21-én délután útba ejtettünk egy fellépést, egy jótékonysági koncertet, a budapesti Pszichiátriai Betegek Intézetében léptünk fel. Ez volt a főpróbánk a kanadai turné előtt.

December 12-én újra otthon lesztek. Mi a program idehaza?

Kovács Koppány: A Felvidéken két előadásunk biztos eddig, mégpedig január 4-én és január 7-én. De addig is figyeljetek bennünket „A három királyok” Facebook-oldalunkon, ahonnan majd fotókat és videókat osztunk meg veletek. Köszönjük a sok biztató üzenetet.