A legutóbbi megyei választásokhoz képest idén országosan és megyénként is többen járultak az urnákhoz. Az országos 29,95 százalékos részvételt nem sikerült túlszárnyalni Nyitra megyében, ám a 26,83 százalék jelentősen több, mint négy éve: összesen 156 213-an szavaztak a megyében.

A Komáromi járásban 19,69 százalékos volt a részvételi arány, ahol az MKP teljes listát állított nyolc fővel. Ebből hatan bejutottak:
Becse Norbert 4919 szavazattal,
Földes Csaba 5187,
Gyarmati Tihamér 4460,
Horváth Árpád 5846,
Orosz Örs 4885
Viola Miklós 6258 szavazattal.
A Komáromi járás maradék két helyére Jobbágy József, Szentpéter polgármestere 5541 szavazattal jutott be  a Smer-SNS-Most-Híd színeiben. Stubendek László, Komárom polgármestere nyolcadikként, függetlenként került be a Nyitra megyei önkormányzatba 4458 szavazattal.

Az érsekújvári körzetből nem jutottak be az MKP képviselői, ahogy az előző választásokkor sem.

A párkányi választási körzetben viszont az MKP mindhárom jelöltje bekerült:
Farkas Iván 4 267 szavazatot,
Bolya Szabolcs 3 755,
Szigeti László 3 721 voksot kapott.
A részvételi arány 22,81 százalék volt.

A Lévai járás hétfős MKP-listájából egyedül Csenger Tibor jutott be 4088 szavazattal. Itt a választásra jogosultak 25,66 százaléka járult az urnákhoz november 4-én.

A Vágsellyei járásban 24,40 százalékos részvételi arány mellett Kőrösi Ildikó jutott be a Nyitra megyei képviselőtestületbe az MKP színeiben 2761 szavazattal.

Nyitra megye elnöke Milan Belica jelenlegi megyeelnök lett,  a Smer, az SNS és a Híd támogatásával 52 184 szavazattal, ami a voksok 34,3 százalékát jelenti. Ján Greššo jobboldali jelölt 26 382 szavazattal második lett, a szavazatok 17,24  százalékát sikerült megszereznie. Kotleba jelöltje, Milan Uhrík 23 502 szavazattal tudta megközelítette őt, így a képzeletbeli dobogó harmadik helyén végzett. Peter Oremus független jelölt 22 827 szavazattal megelőzte az ötödik helyen végzett Farkas Ivánt, az MKP Nyitra megyei elnökjelöltjét, aki a szavazatok 13,78 százalékát szerezte meg, azaz 21 084 voksot kapott.