Fotó: Potápi Árpád János facebook-oldala

A kormány elfogadta a Kárpát-medencei falugazdász programot, amelynek révén a mostani 41-ről 100-ra nő majd a Kárpát-medencében tevékenykedő falugazdászok száma – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten.

Fazekas Sándor a VI. Kárpát-medencei összefogás fórumon – amelyen a határon túli gazdaszervezetek képviselői találkoztak anyaországi kollégáikkal – elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködés támogatását, a kapcsolatépítést és a tudástranszfert.

Hozzátette: a falugazdászok a pályázatokhoz és az állami alapokhoz való hozzáférésben, a magyarországi ügyekben való eligazodásban segítenek a határon túli magyar gazdáknak. A miniszter szerint az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredménye a külhoni magyar gazdaságfejlesztési programok elindulása, amelyek keretében több mint 100 milliárd forint forrás jutott a határon túli magyarok lakta területekre. Az új lehetőségekkel főként a határon túli mezőgazdasági termelők és élelmiszer-előállítók éltek – mondta.  A tárcavezető arra is emlékeztetett: a jövő érdekében ki kell aknázni a Kárpát-medence agrárgazdaságában rejlő összes potenciált, hogy kialakulhasson egy egységes gazdálkodási tér azon magyar közösségek összefogásával, amelyek felismerték az együttműködés adta perspektívikus lehetőségeket.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára felidézte: tizenhárom évvel ezelőtt magyar emberek úgy hajtották álomra fejüket, hogy veszélyben látták mindazt a kapcsolatrendszert, amely a nemzettársakat összeköti határon innen és túl. Most azért lehet ezt a fórumot is megtartani – mondta -, mert nem a rombolás, hanem az összetartozás kerekedett felül, “nem hagytuk, hogy nemzetünk családja széthulljon”. Az oktatás és kultúra után a gazdaság területén is elkezdődött az egységes térben gondolkodás. Közös célok fogalmazódtak meg és elkezdődött azok megvalósítása is. Az anyaországi és a külhoni magyar gazdaszervezetek ebben a folyamatban élen jártak – mondta az államtitkár. Hozzátéve: ennek alapján más gazdasági területen is megkezdődött az együttműködés. “Mi számítunk önökre, önök számíthatnak ránk” – mondta az államtitkár.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medencei falugazdász hálózat fejlesztését egy, több mint 400 millió forintos forrás segíti. A cél az, hogy helybeli falugazdászok végezzék a munkát, akik a szükséges szakismeret mellett a helyi sajátosságokat is ismerik. Most mintegy 20 magyar határon túli gazdaszervezettel írt alá a Földművelésügyi Minisztérium együttműködési megállapodást, de a tárca mintegy 50 külhoni magyar gazdaszervezettel van kapcsolatban és mintegy 50 ezer gazda érhető el ezen a kapcsolati hálón keresztül.

(Forrás: MTI)