A Csali Ládafia című előadása (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Az emlékünnepség díszvendége a somorjai 2016-os Fölszállott a páva-győztes Csali Gyermek Néptáncegyüttes volt. A kétnapos rendezvénysorozat megvalósítása érdekében több Kassa-környéki és kassai szervezet fogott össze. Idén Fekete Ilona és Šnír Mária vehették át a Csemadok Magyar Helytállásért Díj Torna-Abaújban elismerést.

A buzitai kultúrház nagytermében vette kezdetét a rendezvénysorozat, mellyel a szervezők és a résztvevők nemzeti imánk megírásának 195. évfordulója előtt is tisztelegtek. A kassai Thália Színházban Köteles Szabolcs, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke és Duncsák Mária alelnök köszöntötték a közönséget.

„Ha visszatekintünk a történelmi múltba, úgy tűnik, hogy az 1823-as esztendő januárja különleges és kicsit talán titokzatos események időszaka volt. A nemzeti újjászületés hajnalán élt az ország és a nagy kérdés, mint mindig, ekkor is az volt, vajon meg tud-e újulni az ország és a népek nagy versenyében megállja-e a helyét. Szilveszter éjjelén Kiskőrösön megszületett Petőfi Sándor, aki a magyar nemzet legnagyobb költője lett. Alig három hétre rá a felvidéki Alsósztregován ősi nemesi család sarjaként a kastélyban fiú született, Madách Imre a halhatatlan költő. A nemzetek történetében sokszor évtizedek múlnak el, míg két ilyen kivételes tehetség születik. Mi egyszerre kettőt is kaptunk a sorstól. Kölcsey Ferenc, az akkor 33 éves költő január 22-én birtokán megírta és letisztázta hazafias költészetének legmaradandóbb darabját, a Himnuszt, melynek utolsó soraival a nemzetért könyörög. A 195 éve született mű ezeréves kultúránk és nemzeti összetartozásunk jelképe. Születésnapján a magyar kultúrát ünnepeljük határokon innen és túl” – hangzott el Duncsák Mária ünnepi beszédében, aki Kölcsey szavaival élve jó kedvet, bőséget és víg esztendőt kívánt a kassai magyaroknak.

Köteles Szabolcs a Csemadok Kassai VV-nak elnöke köszönti a kassai közönséget, majd Duncsák Mária ünnepi beszédet mond (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
Álló vastapssal köszönte meg a közönség a Csali színvonalas előadását Kassán

A kassai és Kassa-környéki magyar közönség nagy örömére a két nap alatt, több ízben is fellépett a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes. A negyvenéves társulat egyik vezetője a szepsi származású Nagy Myrtil 2008 óta dolgozik kollégáival együtt a gyerekekkel és fiatalokkal. Az összesen 180 gyermeket szerepeltető néptáncegyüttes több korcsoportra oszlik, erre a rendezvényre a legidősebbek jöttek, mintegy negyven táncos és zenész.

„Számomra ez egy külön öröm, hogy az együttesemmel Buzitán, Kassán és Szepsiben is megmutatkozhatunk. Én nagyon-nagyon örülök, ez azért is különleges, mert sok környékbeli kötődésű gyermek van a fellépők között. Műsorunk címe a Ládafia, azt szeretnénk megmutatni, hogy mi minden rejtőzhet egy ládában, milyen kincsei vannak a mi kultúránknak és ezt mennyire egyszerű használni és mennyire könnyű ezzel élni. Számomra a Csali egy nagyon nagy büszkeség, mert amikor én elkezdtem velük dolgozni, húsz gyermekünk volt. Ekkor egy új lendületet kapott az együttes. Valóban az életem része lett. Szeretek a gyerekek között lenni és látom, hogy mennyire jó hatással van a gyerekekre, fejleszti a készségeiket, a képességeiket. Egy néptánc nagyon összetett, mert egyszerre kell figyelni a mozgásra, a terekre, a zenére, a ritmusra és a többiekre. Nagyon élvezik a gyerekek” – nyilatkozta portálunknak Nagy Myrtil, aki azt is elmondta, hogy ez az előadás nagyon változatos. A műsor gyakorlatilag az egész Kárpát-medencét felöleli, hiszen van benne gömöri, magyarbődi, Vág-Garam közi, somogyi és két erdélyi tánc is. Valamennyi táncot a csoport nagyon szép viseletben adta elő.

Álló vastaps a Csali Gyermek Néptánccsoport kassai előadásán (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Köteles Szabolcs elmondta, hogy a Csali Gyermek Néptáncegyüttes „kelet-szlovákiai turnéjának” ötlete a Kassa-környéki Csemadoktól származott, de a megvalósítás közös volt. Ezért számára ez a nap nem csak a magyar kultúra ünnepe, hanem a magyar összefogásé is.

Az emlékünnepség szombaton Szepsiben folytatódott, ahol a Csalin kívül Demko András versmondó, a makranci Cserépszín Éneklőcsoport és a csécsi Éneklő -és Hagyományőrző Csoport is fellépett. Itt átadták a Csemadok Magyar Helytállásért Díj Torna-Abaújban elismerés, melyet idén a magyar kultúra ápolásáért, közkinccsé tételéért, Makranc ill. Csécs község, de az egész régió magyar nemzeti közösségének kulturális, szellemi gyarapításáért és megmaradásáért Fekete Ilonának, a Makranci Cserépszín éneklőcsoport vezetőjének valamint a Csemadok csécsi alapszervezet mellett működő női asszonykórus vezetőjének, Šnír Máriának ítéltek oda.

A rendezvény fővédnöke Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja volt.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1756640994358209