A Via Nova gömöri csapata (Fotó: Via Nova GICS, archívuma)

Letargia, elvándorlás, egyre sötétebb jövőkép – ugye mi mást is írhatnánk 2018 sáros januárjában Gömörről és Nógrádról?  GICS  és FeMaRo – mondom erre én. A két civilszervezet tagjai úgy döntöttek, kell még egy esélyt adni a régió fiatalságának. Magyarnak és romának egyaránt. Igazi sikertörténet az övék.

Cziprusz Zoltánnal és Váradi Zsolttal, a két szervezet vezetőjével még időpontot sem könnyű egyeztetni, hiszen állandóan rohannak és szervezkednek még január akciódúsnak nem igazán mondható csendes napjaiban is. De azért csak összejön a találkozó, s ha tíz percre is, de összefutunk, hogy összegezzük az elmúlt esztendőt.

A Via Nova ICS Gömöri Ifjúsági Csoportja, a GICS kilencedik évzáróját tartotta fergeteges bulival, s mint Cziprusz Zoltán hangsúlyozza, a Via Nova ICS 2017-ben mintegy 18 ezer embert mozgatott meg Királyhelmectől Köbölkútig. A Via Nova ICS egyik legaktívabb szervezete a Gömöri Ifjúsági Csoport, a GICS, amely négy járás (Rimaszombati, Nagyrőcei, Rozsnyói, Losonci) fiatalságát fogja össze, s jelenleg mintegy 500 tagja van. De ennél sokkal több embert mozgatnak meg, a fesztiváloktól, a főzőversenyeken és bálokon át a focitornákig. A lényeg a közösségépítés, és a négy járás legtöbb településén megtalálták már azokat az embereket, akikre lehet építeni, s akik képesek egy közösséget megmozgatni. S ez nem is olyan könnyű feladat ebben a mai atomizálódott világban, ahol a mobilis fiatalok jelentős része elment vagy pedig ül a számítógépe és okostelefonja fölött, s egyre kevésbé érdekli, mi is történik körülötte.

Katalin-bál a Via Nova GICS szervezésében (Fotó: Via Nova GICS, archívum)

A szervezet az elmúlt években régiósodott, vagyis több, egy régióban működő alapszervezet összefogott, s együttes erővel szervezik a rendezvényeiket. Említsük meg a medvesaljai, a rimaváraljai vagy a turócvölgyei ICS-t, amelyek több települést is összefognak. A regionális csoportok és a járási elnökség a Baráti Körökkel együttesen sok-sok rendezvényen vannak túl, s az úgynevezett hagyományos rendezvények mellett mindig újabb és újabb ötletekkel is előállnak.

Így a szervezet vitte tavaly a Mikulás-napi ajándékot a kárpátaljai nagydobronyi árvaházba, Balogfalán Retro Party-t rendeztek, keresetté váltak a füleki és a rimaszombati magyar bulik, de van igény a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságra, amelybe egyre több csapat nevez be a régióból is. Tavaly tizedik alkalommal rendezték meg a Katalin-napi bált, amelyen 450 ember mulatott önfeledten, a megyei választások előtt humoros esteket szerveztek neves magyarországi humoristák közreműködésével, de a legnagyobb tömegeket a régió három fesztiválja (JúniusFeszt, SzeptemberFeszt, VárLak Fesztivál) mozgatta meg, amelyekre mintegy 11 800 néző látogatott ki, köztük nagyon sok szlovák is.

A felnőttek mellett a leendő nagykorúakat is megkörnyékezték, a fesztiválokat kézműves táborok és játékos foglalkozások kísérték, de bemutatkozott a Páko Mária vezette Csillagvirág is. Az Edda Művek, Neoton Família, Magna Cum Laude, és számos más sztár szerepelt, s a fesztiválok jelentősége Rimaszombatban a megyei választások eredményében is megmutatkozott. Cziprusz Zoltán mellett a fesztiválok sikerében tevékenyen részt vállaló Auxt Ferenc és Juhász Péter is bekerült a megyei közgyűlésbe a város alpolgármesterével, Rigó Lászlóval együtt, s a Magyar Közösség Pártja (MKP) fényes győzelmet aratott. Nem feledkezett meg a szervezet a nemzeti ünnepeinkről, így március 15-ről s augusztus 20-ról sem. Nagyon aktívak voltak az egyes alapszervezetek is, számos helyen szerveztek bálokat, ünnepi rendezvényeket, de jótékonysági akciókat is.

Az évzáró keretében átadták a 2017-es elismeréseket is, így az év alapszervezete a balogfalai lett, az év embere a serkei Varga Ákos, míg az év baráti köre a rimaszombati, s közülük került ki az év embere, Juhász Péter is.

Menyhárt József, az MKP elnöke és Váradi Zsolt, a Felvidéki Magyar Romák vezetője (Fotó: FeMaRo, archívuma)

Az idén folytatják a már megszokott rendezvényeiket, június elsején a gyermeknappal kötik egybe a JúniusFesztet, amelynek két szárvendége is lesz, mégpedig az Edda Művek és a Republic. Ahogy lesz összetartozás napja, jelmezbál, gyerektábor, és nem maradhat el a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság sem.

Adj esélyt magadnak! áll a Felvidéki Magyar Romák, a FeMaRo logójában, s annak tornaljai vezetője, Váradi Zsolt hittel vallja, mindenki csak maga lehet kovácsa a boldogulásának. Zsolt ápolóként dolgozik egy idősek otthonában, városi képviselő Tornalján, s már évek óta eredményesen működtette a Fényes Csillag nevű polgári társulást, amelyet annak idején Szögedi Anna polgármesterrel hoztak létre, s helyi Ki mit tud?-ot is szerveznek évente a város és a régió tehetséges roma fiataljai részére.

Cziprusz Zoltánnal ellentétben Váradi Zsoltot nem vonzza a politikusi pálya, s bár kapott már felkérést arra is, hogy esetleg pályázza meg a polgármesteri posztot, nem gondolkozik rajta. Tornalján mintegy 2 500 roma él, s mint a roma közösségek többsége, bár nagy többségük magyarul beszél, mégis nagyon megosztottak. Tavaly az MKP  kereste meg őket, s személyesen Menyhárt József elnök egyeztetett velük több alkalommal is, és vette pártfogásába őket.

A Fényes Csillag nevet váltott, s 2016 decemberétől a Felvidéki Magyar Romák (FeMaRo) nevet vette fel. A név persze csalóka, mert egyelőre többnyire csak Tornalját és környékét fedik le, de Menyhárt ígéretet tett rá, hogy idővel a szervezet ki tud majd teljesedni, hiszen az MKP szeretné a magyar romák egészét megszólítani, így a keleti és a nyugati régióban is.

Sportrendezvény a FeMaRo szervezésében (Fotó. FeMaRo, archívum)

Az első FeMaRo-s év igen húzós volt, sok-sok rendezvénnyel. Mintegy 500, köztük magyar és szlovák gyereket tudtak megszólítani gyermeknapi rendezvényükön, hét csapat kapcsolódott be a labdarúgó-bajnokságba, a rimaszécsiek eljutottak a szepsi országos döntőbe is, de nem maradhattak el a nagyszabású fesztiválok sem, Bangó Margit fellépett Kálosán, Rimaszécsen és Tornalján is. Váradi Zsolt nagyon fontosnak tartja, hogy fokozzák a romák tanuláshoz való kedvét, s bekapcsolódtak a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjába is, amelybe több település romáit be tudták vonni, de a szövetség elnökével, Halzl Józseffel megegyeztek a további együttműködésben is. S ahogy a GICS, ők is szeretnék folytatni hagyományos rendezvényeiket, mert amint a tavalyi év is bizonyítja, komoly igény mutatkozik rájuk, s nagyon sokan várnak arra, hogy esélyt kapjanak, hiszen ezzel reményt adhatnak másoknak is.