Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap februári száma. Az alábbiakban a lap tartalmából válogattunk.

Az elmúlt hetekben fejeződött be a város központjában található két épület felújítása. A Honti Múzeum új fedelet kapott, s megújult a tetőszerkezete is. A Ladislav Ballek Alapiskola tornatermének korszerűsítése is befejeződött. A szlovák tannyelvű iskola tornaterme az elmúlt két év alatt fokozatosan szépült, a  kor követelményeinek megfelelően alakították át. Minderről a regionális lap címoldalán olvashatunk.

Az eseményekről szóló beszámolók sora Pereszlény városrész decemberi rendezvényeinek felelevenítésével kezdődik.

Az ipolysági képzőművészek számára eseménydús volt az év kezdete. Január elején Kutak Adriennek önálló kiállítása nyílt a lévai Reviczky Házban, a hónap végén pedig a Pesti Vigadó csoportos kiállításán mutatkozott be. A szintén a városhoz köthető Pölhös nővérek grafikáiból a lévai várban található Nécsey Galériában nyílt kiállítás.

A karácsonyi ünnepkör zárásaként rendezték meg a tesmagi Amucorum Vegyes Kar hangversenyét a római katolikus templomban. A szomszédos település énekkara első alkalommal szerepelt a városban. A Honti Múzeum és Galéria Baráti Körének tagjai részt vettek a Szklabonyán megrendezett Mikszáth Kálmán megemlékezésen.

A nemrég indított programnak köszönhetően a város alapiskoláinak diákjai szép sikereket érnek el atlétikában.  Az elmúlt időszak eredményeiről is szól a Honti Lapok februári száma.

Természetesen most is betekinthetünk a magyar nyelvű tanintézmények életébe. A Szondy György Gimnázium, a Pongrácz Lajos Alapiskola és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola eseményeiről, versenysikereiről is olvashatunk.

Gazdag Katalin gyűjtő az egykor használatos háziszőtteseket mutatja be. Többek között ismerteti a környék jellegzetes szakajtóruháját, abroszainak sokféleségét, valamint a rongyszőnyegek világába is elkalauzolja az olvasókat.

Dr. Kiss László helytörténeti rovatában ezúttal Bugát Pál orvos Hont vármegyéhez fűződő kapcsolatait ismerteti.