Illusztráció (Fotó: vaticanvisitor.wordpress.com)

A magyarországi közmédia négynapos ünnepi műsorainak középpontjában a feltámadás örömhíre áll. A vallási tárgyú műsorok és közvetítések mellett zenei és filmes élmények is színesítik a közmédia ünnepi műsorfolyamát.

Nagypénteken délelőtt 10-től a Duna Televízió a budapesti református istentiszteletet közvetíti, 11 órától Isten kezében címmel portréműsort láthatnak a nézők Bátor Botond pálos szerzetesről. Este fél kilenctől a Szent Pál című olasz-cseh-német filmdráma első részét, 22 órától Az angol beteg című amerikai romantikus drámát láthatják reklámok nélkül, akár HD minőségben is a Dunán. Péntek este kilenctől a Duna World a Via Crucis – Ferenc pápa keresztútjának közvetítését sugározza Rómából.

Szombaton a Csak színház és más semmi harmadik évadának 5. részét 19.40-től, a Szent Pál filmdráma második részét 20.40-től láthatják nézők a Duna Televízió műsorán.
Szombaton 17.15-től és vasárnap ugyanebben az időpontban az M3 csatorna műsorra tűzi az Abigél című négyrészes magyar sorozatot. A Duna World-ön 20.40-től a Dokuzóna – Válogatás a Palicsi Televíziós Szemle díjazott alkotásaiból című műsor látható, majd a csatorna Szabó Magda Az ajtó című, életrajzi ihletésű regényének filmfeldolgozását sugározza 21.35-től.

Vasárnap reggel 7.45-től Kereszt-Tények, majd Katolikus krónika, 8.25-től pedig az „Így szól az Úr” műsort ajánljuk a Duna Televízió kínálatából. Délben Kapcsoljuk Rómát! címmel Ferenc pápa „Urbi et Orbi” áldásának közvetítését láthatják a Dunán, majd délután háromtól Jókai Mór regényének filmadaptációját, Az aranyembert tűzi műsorára a csatorna. Este lengyel-olasz filmdrámával, a Karol – Az ember, aki pápa lett című sorozat első részével készül a Duna Televízió 22.55-től.

Húsvéthétfőn 9.30-tól a bencés főapát beiktatását felvételről közvetíti a Duna Televízió Pannonhalmáról. 13.45-től A Biblia a magyar képzőművészetben címmel M.S. Mester Feltámadásáról láthatnak műsort a nézők, majd este 22.50-től érkezik a Karol – Az ember, aki pápa lett filmdráma második része. A 7-kor nálam! – Dallos Bogival következő részét hétfőn este 21.05-től láthatják az M2 Petőfi TV műsorán. Bogi következő vendége Závodi Marcel. Az M5 csatorna hétfő estére operafilmmel készül 21.15-től, műsoron Wagner: Parsifal című műve.