(Fotó: TASR)

Közös politikai nyilatkozat nélkül zárult pénteken délben a három legfőbb közjogi méltóság találkozója. Andrej Kiska államfő, Andrej Danko házelnök és Robert Fico kormányfő ugyanakkor egyetértett abban, hogy meg kell teremteni és meg kell őrizni a társadalom békéjét.

„Üdvözlöm a mai találkozót, melyen aktuális politikai kérdéseket vitattunk meg. Ugyan nem született közös politikai nyilatkozat, ám azt kívánom, hogy társadalmunk őrizze meg a nyugalmát. Mi hárman mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elmúlt napok eseményeit ne tudják politikai célokra felhasználni” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a találkozó után Andrej Danko, a parlament elnöke, a találkozó kezdeményezője.

A miniszterelnök és a köztársasági elnök nem nyilatkozott az eseményt követően. Kiska még csütörtökön jelezte: az ilyen találkozónak az egyetlen értelme a közös nyilatkozat megfogalmazása lenne. A nyilatkozat szövegét elküldte Ficonak és Dankonak is. Ugyanakkor a kormányfő a megbeszélésre saját szöveggel érkezett.

Kiska dokumentumában foglaltak szerint a találkozó résztvevőinek közösen kellett volna kinyilvánítaniuk, hogy mély tisztelettel viseltetnek a polgári jogok szabad gyakorlása” iránt.  Kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem nevezik külföldről irányított államcsínykísérletnek, sem más formában nem becsmérlik a nyugodt polgári tiltakozásokat.