A Pósa Lajos Társaság Légy lámpás címmel indított előadássorozatot, melynek első előadója, a sorozatcím ötletadója, Kun Miklós Jenő budapesti Pósa-kutató volt. Pósa bácsi azt üzente mottójú előadása március 23-án a rimaszombati Csillagházban valósult meg.
Az előadó először Tompa Mihályról szólt, aki nagy kedvelője volt a virágoknak, így is ismerjük Sas Ede nyomán: a virágok költője. Pósa Lajos lapjában, Az Én Ujságomban gyakran találkozunk Tompa és Arany nevével, verseikkel. A gyermeklapban megemlékeztek a rimaszombati szoboravatásról is, amelyre Lévay József írt ünnepi ódát. „Lévaytól verset nem nagyon találunk ma az interneten, de a naplója ott van, mindenkinek javaslom, hogy olvasgassa, szenzációs” – mondta Kun Miklós Jenő, hozzátéve, hogy a legnagyobbak mellett méltán kell kezelnünk Pósa Lajost is.
A folytatásban Az Én Ujságom szerkesztőségének működését boncolgatta. Felidézte, hogy Pósa elkötelezte magát a magyar gyermekirodalom mellett. A gyerekek gyakori látogatói voltak a szerkesztőségnek, s ilyen alkalmakkor szavaltak neki.
Kun Miklós Jenő dokumentumriportot hozott Pósa Lajosról, melyben rámutatott szerkesztői módszereire, következetességére, humorára. Szólt a kéziratok felett kialakult vitákról is.
Pósa vizsgáló-kémlelő szemmel olvasta a kéziratokat, hogy nincs-e azokban olyan, ami a gyermekek lelkét érzékenyen érintené. Ha ilyet talált, akkor azt átalakította, a magyarság elleni hibákat javította. Gyakran kapott olyan kritikát, hogy „zsarnoki önkénnyel” nyúl az anyagokhoz. Viszont szándéka tisztaságát és nemességét mindenki érezte, így nem sértődtek meg az érzékeny írók.
Részletek hangzottak el Herman Ottóval kelt levelezéseiből is, melyet Bodnár Mónika kutatott fel, megjelent a Herman Ottó Múzeum évkönyvében és hírportálunkon is olvashatják. Ebben is találkozhatunk egy olyan zordon hangú levélváltással a Minek a’ Jónás szerencséje című elbeszéléssel kapcsolatban, melyet Pósa szerkesztői jogával élve lerövidített, s ezt Herman szóvá tette, Pósa viszont tisztázta magát, s a kis affér nem rontotta meg a barátságukat – összegezte az előadó.
Fülöp Áron Az Én Ujságomban megjelent versének módosításáról szólva elmondta, hogy a „zsarnoki önkényért” a szerző hálás lehetett. Pósa nemcsak gyerekekkel, hanem felnőttekkel is levelezett. „A szerkesztő bácsi postája” című rovatban egy levélre adott válasz sokszor százaknak is szólt.
A Pósa Lajos által szerkesztett lap tízezer példányban jelent meg huszonnégy évfolyamon keresztül heti rendszerességgel. Egy becsült szám szerint 15 ezer üzenet keletkezett. Egy-egy számban 10-12 üzenetet fogalmazott meg. Nyilván voltak munkatársai is. Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Sebők Zsigmond, Móra Ferenc, Gál Mózes és Pósa Lajos felesége, Lidi mama is segítették a szerkesztő bácsit. „Nagy szimbiózisban éltek, melegszívű asszony volt. Óriási vehemenciával támogatta férjét, munkásságát és emlékét. Minden férjnek ilyen özvegyet kívánok” – jegyezte meg az előadó találóan Pósa Lajosné Andrássy Lídiáról.
Az esten Gyurán Ágnes, a Pósa Lajos Társaság alelnöke Reményik Sándor Lámpagyújtogató című versével fejezte ki a Légy lámpás című előadássorozatuk célkitűzését. Góbis Réka, a Tompa Mihály Református Gimnázium diákja Pósa Lajos: A virágok költője és Lévay József: A szobor beszél című versét szavalta, úgyszintén az iskola tanulója, Kováčik Valéria pedig Fülöp Áron: Brekeke úr és Kurutty néne c. verses meséjét adta elő. A közreműködőknek Pósa Judit, a társaság elnöke köszönte meg a szereplést, a közönségnek pedig a részvételt azzal a zárszóval: „Ne feledjék, olvassunk Pósát!”
A felolvasott szerkesztői üzenetekből kitűnt, hogy Pósa Lajos a nemes tartalomra, a nemzetek egymás iránti tiszteletére, a bajtársiasságra, a felebaráti szeretetre, az anyanyelv-, a haza- és a szülői szeretet fontosságára, az esztétikai szépségre hívta fel a figyelmet.
