Gyérülő madárvilágunk egyik jellegzetes képviselője a fekete rigó, amellyel szerencsére még elég gyakran találkozhatunk akár a városi parkokban és a kertekben is.
Fekete tollruhájuk természetesen nem vetélkedhet például a színpompás gyurgyalagéval, ám így is a szívünkhöz nőtt ez a szerény külsejű madár, amely tavasszal hamisítatlan szólamaival köszönti a felkelő napot. S mi több, az irodalmunkba is belopta magát, hála többek között Szabó Lőrincnek és Áprily Lajosnak.
A fekete rigók Európában és Ázsiában őshonosak, Észak- és Dél-Amerikában behurcolt madárfaj, míg Ausztráliában, ahol szintén megtelepedtek, egyenesen kártevőként tekintenek rá. Nem úgy Svédországban, amelynek a fekete rigó nemzeti madara.
Néhány emberöltővel ezelőtt még viszonylag ritkán jelentek meg a városokban, azonban rövid idő alatt „urbanizálódtak”, a verebekhez hasonlóan nem csak megtűrik, de keresik is az emberi környezetet, a lakótelepeken például telente nagy számban megtelepednek némi jó falat reményében. Régebben a rigók a tél beállta előtt még elköltöztek a tűrhetőbb éghajlatú mediterrán országokba, ma már azonban nem kelnek útra, átvészelik az egyre enyhébb teleket.
A mindenevő madarak sárral gondosan kibélelt, csésze alakú fészkeire erdőkben, kertekben egyaránt rábukkanhatunk, előfordul azonban, hogy farakásokban, pincelejáratokban, de még az erkélyeken elhelyezett virágládákban is fészket raknak. Magyar nevük a hímek tollazatának színe után született, ám a tojók és a fiatal fiókák barnás színezetűek.
Érdekes, hogy a rigók hajnalban, illetve nappal énekelnek, ám a nagyvárosokban az erős megvilágítás hatására olykor az est beállta után is hallatják hangjukat. A városi fekete rigók olyannyira megszokták a környezetüket és az embert, hogy nem tartanak túlságosan tőlük. Sokszor – miközben a fűben vagy az avaron giliszták vagy rovarok után kutatnak – akár néhány lépésnyire is bevárják az arra sétáló embert, sárga keretű fekete gyöngy szemükkel fürkésznek bennünket, s talán még a gondolatainkban is olvasnak, miközben megállapítják, hogy békés szándékkal közeledünk-e feléjük, netán rosszban törjük a fejünket. S ha ez utóbbi megállapításra jutnak, hess – már el is tűnnek a fák sűrű lombozatában. A tavaszi hajnalok mesterdalnokai Magyarországon védett madarak.
