Nagy veszteség érte a felvidéki magyar közösséget. 76 éves korában elhunyt dr. Bauer Győző gyógyszerkutató, akadémikus, a felvidéki magyar közélet kiemelkedő személyisége.

Több éven át a Csemadok országos elnökeként működött. Évekig Szlovákia ankarai nagykövete volt. Mintegy 300 tudományos dolgozatot írt. A tudomány mellett a felvidéki magyarság sorskérdéseinek is mindig kiemelt figyelmet szentelt, kezdeményezője volt a Selye János Egyetemért Alapítványnak is.

Bauer Győző akadémikus 1942. május 31-én született Érsekújvárban. Orvosként, farmakológusként, diplomataként tevékenykedett. Általános iskolába Magyarbélen járt, Galántán érettségizett (1959), a pozsonyi Komenský Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet (1965). 1966–1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Farmakológiai Intézetében dolgozott, 1972-től az SZTA pozsonyi Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetének tudományos munkatársa, 1990–1998 között igazgatója. 1990-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, 1991–1996 között a Csemadok elnöke, 2003–2007 között Szlovákia törökországi nagykövete. Kutatási területe a neurofarmakológia volt. 1987-től az SZTA levelező, 1998-tól rendes tagja, az MTA kültagja.
Érdemeit többek között a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmével (2000); Pribina-kereszttel (II. fokozat) és A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével méltatták.

Emlékét tisztelettel megőrizzük, részvétünket fejezzük ki családjának, hozzátartozóinak.