(Fotó: TASR)

A szlovák külügyminisztériumot nyugtalanítja az Amerikai Egyesült Államok döntése, miszerint felmondta az iráni atomalkut (JCPOA), és újra bevezeti az ezzel összefüggő szankciókat. A külügyi tárca szóvivője, Peter Susko szerint Szlovákia további lépéseit az uniós partnerekkel koordinálja majd, melyek célja a megállapodás betartása lesz.

Susko szerint a külügyminisztériumnak továbbra is meggyőződése, hogy a JCPOA a nemzetközi diplomácia hatékonyságának megerősítése, a tömegpusztító fegyverek terjedése terén fellépő biztonsági kihívások kezelése során továbbra is teljesíti a célját: garantálni az iráni atomprogram kizárólag békés jellegét.

Éppen a hatékonysággal kapcsolatban felmerült kételyekkel indokolta az amerikai elnök, Donald Trump, hogy a héten elállt a megállapodástól. Trump kijelentette, az atompolitika sohasem hozott és hoz békét, és az Amerikai Egyesült Államok sohasem lesz az „atomzsarolás túsza”.

Az Európai Unió Szlovákiával egyetemben sajnálatosnak tartja az Amerikai Egyesült Államok lépését, mivel az iráni atomalku létrejötte tizenkét éven át tartó igyekezetnek volt az eredménye. Ivan Korčok külügyi államtitkár szerint az unió és Szlovákia is arra szólítja fel a megállapodásba bekapcsolódott többi államot, hogy tartsák be az atomalkut.  „A mi szempontunkból hatékony megállapodásról van szó, mert az ismételt ellenőrzések közvetlenül a helyszínen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség részéről azt igazolták, hogy Irán méltányolja azt” – fűzte hozzá Korčok. Az államtitkár elmagyarázta az unió álláspontját, amely szerint pillantnyilag az egyetlen igazi válasz, felszólítani mindenkit, hogy tartsa be a megállapodást. „Bízom benne, hogy ez a megállapodás Amerika nélkül is teljesíti majd a célját” – mondta.

Az amerikai lépésnek az államtitkár szerint szélesebb összefüggései is vannak, és abban a tekintetben is súlyosnak számít, hogy az Iránnal kötött megállapodás fontos eleme az atomfegyverek terjedése meggátolásának és ellenőrzésének, „annál is inkább, mert jelenleg arra törekszünk, hogy a koreai félszigetet megtisztítsuk az atomfegyverektől” – említette Korčok.

Az államtitkár szerint ez sajnálatos módon további lépés egy fontos területen, ahol a stratégiai partner Európai Uniónak és Amerikai Egyesült Államoknak különbözik a véleménye. Ennek ellenére az USA továbbra is stratégiai partner marad, csak még több kommunikációra van szükség, vélekedik a külügyi államtitkár.

Az atomprogramról szóló megállapodás Irán és hat nagyhatalom – az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, Németország és Oroszország között született 2015. július 14-én. Ennek alapján szüntették meg az ENSZ-, valamint az uniós, illetve az amerikai szankciókat Iránnal szemben, annak fejében, hogy az iszlám köztársaság hosszú távon korlátozza nukleáris programját, amely nyugati vélemények szerint atomfegyverek szerzésére irányult. A megállapodás 2025-ig érvényes, egyes részei azonban, beleértve a szigorú ellenőrzéseket a nemzetközi megfigyelők által, 2040-ig hatályosak.

(TASR/Felvidék.Ma)