Fotó: pixaby.com

Valahogy úgy kellene megreformálni az általános választójogra felépített demokráciát, hogy a kiválasztásban lehetőleg a tömegpszichózis minél kisebb szerepet kapjon és lehetőleg olyan „tömeg” válasszon, ahol már elenyésző a silányság eladhatósága.

Az embereket úgy nagy általánosságban két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportra jellemző a fontolgatás, a mérlegelés és sokszor az ilyenek annyira elmerülnek eme elképzeléseik latolgatásában, hogy nem érzékelik a valóságot, vagyis azt, hogy az idő múlik, és nem tesznek semmit. A másik fél az a fajta, aki inkább nekifog és csinálja, végzi a dolgát. Itt általában az szokott problémát okozni, hogy az aktuális tennivalók elterelik a dolgozók figyelmét a távlati feladatokról és gyakran előáll a félkész dolgok feletti tanácstalanság állapota a további folytatást illetően. Az ideális az volna, ha sikerülne a pofázókat és a robotokat úgy keresztezni, hogy a pofázó csak munka közben pofázna, illetve a robotoló fejében nem csak az forogna, hogy melyik szerszámmal húzza meg azt a bizonyos meghúzandót, hanem azon is törné a fejét,hogy mire vezet a sokszor elvégzett és jó szerszámmal jól elvégzett húzogatás.

A gond egyre nagyobb lesz, ha az elvégzendő feladat távlati hatású, vagyis nem csak az azonnal megjelenő és megtapasztalható eredmény a fontos, hanem a most és azonnal még nem is látható eredmény meghatározó feltétele egy későbbi fontos és feltétel nélkül kívánatos eredménynek. Az ilyen esetben, ha a várt eredmény elmarad, sokszor tévútra téved az, aki az elmaradás okait vizsgálja, mert nem jut el ahhoz az áttételhez, aminek hiánya, vagy hibás volta, vagy az ilyen jellegű apró hibák halmozódása az igazi kiváltó oka a sikertelenségnek.

Tehát alapvető kérdés és követelmény, hogy olyanok irányítsanak, akik a munkavégzésben és a tervezésben is bizonyságot tettek alkalmasságukról. Itt kerül ellentmondásba a gyakorlatban alkalmazott kiválasztás és az emberi természet jellemzője, amiről valamikor régen egy Kopernikusz nevezetű elmélkedő elgondolását egy későbbi olvasgató üzletember is áttanulmányozta és törvénnyé formálta. Az illetőt Thomasz Greshamnak hívták és az általa kimondott törvény szerint  a gyakorlatban mindig a rossz pénz terjed el, míg a jó pénz inkább rejtve marad. Lefordítva ez azt jelenti, hogy az emberek többsége általában hajlamos valami silányságot az előtérbe helyezni és a jó minőségű dolgokról hajlamos titkolózni. Itt van a demokrácia kudarca elásva. Ugyanis senki sem meri kimondani, hogy a demokratikus választások során nagy valószínűséggel a silányak kerülnek előtérbe és a minőséget garantálók valahol a háttérben és rejtve maradnak.

Ebből eredően valahogy úgy kellene megreformálni az általános választójogra felépített demokráciát, hogy a kiválasztásban lehetőleg a tömegpszichózis minél kisebb szerepet kapjon és lehetőleg olyan „tömeg” válasszon, ahol már elenyésző a Gresham törvényben kimondott silányság eladhatósága.

Ehhez a megoldáshoz eddig az elektorokra épített kiválasztás volt legközelebb, ám sajnos ezt is a silányság átépítette a pártrendszerre, ami a silányaknak nagyon megfelel, de a jövő szempontjából a totális csőd garanciája.