Illusztráció (Fotó: TASR)

A RegioJet közlekedési magáncég szerint egy verseny a legmegfelelőbb módja annak, hogy az állam a lehető legkisebb támogatással a legjobb minőségű közlekedéshez jusson.

A magáncég a közlekedési minisztérium közleményére reagált, amelyben bejelentették, hogy a tárca versenypályázatot kíván hirdetni a vasúti járatok üzemeltetésére a Pozsony–Komárom vasútvonalon. Ezen a vonalon jelenleg a RegioJet vonatai közlekednek, azonban 2020-ban lejár a szerződésük.

A RegioJet állásfoglalása szerint a Közlekedési és Építésügyi Minisztériumnak minden vasútvonalra, így az államilag támogatott járatokra is versenypályázatot kell kiírnia, azokra is, ahol jelenleg a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) üzemelteti a járatokat. A RegioJet szerint utóbbinak is lejár a szerződése.

„A verseny, valamint a több ajánlat közül történő választás lehetősége a legmegfelelőbb módja, hogy az állam a lehető legkisebb támogatással a legjobb minőségű közlekedéshez jusson” ‒ vélekedett Aleš Ondrůj, a RegioJet kommunikációs és PR-menedzsere.

„A Pozsony‒Komárom vonalon azért járnak a RegioJet vonatai, mert mi kedvezőbb árat és jobb szolgáltatásokat tudtunk felkínálni” – jelentette ki Ondrůj. A magáncég elvárja, hogy az állam közzéteszi a támogatott vonatokra kiírt teljes versenypályázatot, logikus csomagokban, az egyes járatokra lebontva. „Csak így érhető el a maximális hatékonyság, ugyanakkor megnő annak az esélye, hogy versenybe száll más vasúttársaság is” – vélekedett Ondrůj.

A menedzser szerint a szolgáltatások javításának érdekében az államnak azokra a vonalakra kellene kiemelt figyelmet fordítania, amelyekre nagy összegű támogatásokat fizetnek, azonban régi és elavult vonatok közlekednek rajtuk, s az utasok semmiféle többletszolgáltatásban nem részesülnek.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)