Gőgh Kálmán (Fotó: M. Nagy Kálmán)

Augusztus negyedikén harmadszor rendezték meg a gútai sportpályán a városka Európa-hírű labdarúgójára, Gőgh Kálmánra emlékezve azt a hagyományos labdarúgó tornát, melyen idén 24 csapatban, 4 korosztályt képviselve és 60 meccset játszva összesen 300 kis focista mérte össze tudását hazai, magyarországi és romániai településeket képviselve.

Idősebb olvasóink bizonyára nem felejtik, hogy volt egy rendkívüli időszak a (cseh)szlovákiai magyarság történetében, melyben kiváló sportembereink, köztük remek labdarúgók erősítették bennünk a nemzettudatot; – Szikora Györgyre, Gőgh Kálmánra, Józsa Lászlóra, a Móder-testvérekre és a többiekre mi, korosabbak, ma is nagy tisztelettel és szeretettel gondolunk, pedig a felsoroltak közül már csak a Tardoskeddről származó, Kassán élő Móder József van életben. Ezek a nagy játékosok, de a többiek is – Strausz János, Angyal Imre, Battyányi Béla és társaik egy csapatot alkotva komoly ellenfelei lettek volna az akkori országos válogatottnak is…

A Kladnóba kitelepített, és ott született, de  a szülőföldjét mindig  Gútának megnevező Gőgh Kálmán gyermekkora helyszínén  kezdett el focizni, de Golsban fejezte be pályafutását: az ausztriai településről Pozsonyba tartva  halálos autóbalesetet szenvedett mindössze 47 évesen! Kálmán Európa-bajnoki arany- és bronzérmet szerzett a csehszlovák válogatottal, ötvenötször húzta magára a címeres mezt, kétszer nyert országos bajnoki címet, egyszer pedig Csehszlovák Kupát a Slovan Bratislavával. Vérbeli sportember volt; nem durváskodott, nem vitázott a bírókkal, a lehető leglelkiismeretesebben készült a meccsekre. Megbízható volt és szeretetre méltó barátként is – tisztelt  minden embert. Nem csoda, hogy az emléke huszonhárom évvel a halála után is él, hiszen a szeretet nem felejt. Gőgh Kálmán idén januárban lett volna hetven éves…

Az emléktornán megjelent Máté Tibor, a helyi klub elnöke. A két díszvendég Kálmán két játékostársa: a vele csaknem egyidős Ladislav Jurkemik és Karol Dobiás voltak. Mindketten játszottak  az említett két Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt csehszlovák csapatban, és mindketten elültettek a város Hírességeinek Parkjában  egy-egy facsemetét játékostársuk tiszteletére. A harmadik fácskát Gőghné Boros Valéria, a labdarúgó özvegye, és Péter fia helyezték el Gúta központjában.

Nyugodt szívvel megállapítható, hogy a III. Gőgh Kálmán Emléktorna kiválóan sikerült. Remek, hogy az eseményen a gyerekeké volt a főszerep, mert Gőgh Kálmán kiváló példakép, az ő játékszeretetét, eredményességét, folyamatos önképzését és becsületességét érdemes követni. Néhány csapat a négy korosztályt képviselő együttesek közül: Újpesti Torna Egylet, FC Dac 1904 Dunaszerdahely, MFK Topvar Tapolcsány, Goal Academy Gúta, (ők mindegyik korosztályban indítottak csapatot), FKM Érsekújvár, SK  Slovan Bratislava, Brosovszky Akadémia (Románia), As Trencsén.

Az esemény vendége volt a már említett Gőghné Boros Valéria és fia, valamint  a  labdarúgó Partizánskeban élő nővére, Irén. A szervezők és rendezők minden dícséretet megérdemelnek, hiszen ez az augusztus negyedikei futballünnep három országból vonzotta a városkába híres  klubcsapatok jövendőbeli „nagy” futballistáit. A településen két, komoly célkitűzéseket maga elé tűző, labdarúgó  utánpótlásnevelő polgári társulás működik pár éve: a GOAL ACADEMY és a FOOTBALL ACADEMY SPORTKLUB. Vezetőik: a torna főszervezője, Németh Péter, és Kertai Krisztián. A műsorközlő, de a szervezési munkában is részt vevő Szépe Hilda hibátlanul vezette fel magyarul és szlovákul az egyes programpontokat. Mindhárman  hatalmas munkát végeztek. A jövőben nagy szerepük lehet abban, hogy a városka fiataljai ne forduljanak a végenincs mobilozás vagy az ajzószerek felé, hanem közösségekbe tömörülve védjék az egészségüket és mutassanak jó példát társaiknak.

A város polgármestere, Horváth Árpád  két alkalommal is szólt a közönséghez az emléktorna céljait hangsúlyozva. Ő,  mint Nyitra megyei képviselő (is), örömmel adhatja majd hírül kollégáinak: valószínű, hogy augusztus negyedikén az általa vezetett  kisvárosban rendezték Szlovákiában a legjelentősebb, három ország fiataljait a III. Gőgh Kálmán Emléktornára vonzó egészségvédelmi, sportot népszerűsítő  megmozdulást.