Bereczk Oszkár bemutatja a felújított óvodát Grezsa Istvánnak és Menyhárt Józsefnek (fotó: O.N.)

Időarányosan halad az óvodafejlesztési program a Felvidéken, és azt örvendetes jelenségek kísérik – jelentette ki Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a felvidéki Albáron, ahol átadta a program keretében felújított, magyar tannyelvű óvodát.

A kormánybiztos szerint az új intézmények átadása viszont – leginkább az eltérő jogszabályi körülmények miatt – elhúzódik, 2019-ben és 2020-ban lehet számítani rájuk.

Grezsa István kiemelte: az óvodafejlesztési program megvalósulása mentén egyes érintett külhoni területeken már örvendetes jelenségeket is meg lehet figyelni. Nőtt például azoknak a gyerekeknek a száma, akik vegyes házasságokban születettek, és mégis magyar óvodába íratták őket. Ugyancsak örvendetes a Szlovákiában és Romániában egyaránt megfigyelhető tendencia is, hogy támogatni kezdték a magyar óvodákat, ami azért is örömteli, mert ez már nem a szembenállást, hanem a bizalmat mutatja. Elmondható, hogy a program bizonyos tekintetben már elérte a célját, mert annak mentén “beindult egy pezsgés”, vagyis a cél érdekében kisebb és nagyobb közösségek egyaránt megmozdultak. Megjegyezte: a végcél az, hogy a Kárpát-medencei magyar óvodákba járó 48 ezer gyermek száma a demográfia és az elvándorlás ellenére 60 ezerre növekedjen, ami jelenleg tarthatónak tűnik.

„Az oktatás első pillére az óvoda, s magyar óvodákkal lehet biztos alapokat teremteni az anyanyelvi oktatás felsőbb szintjeihez” – jelentette ki az ünnepélyes átadón Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. Hozzátette: ahhoz viszont, hogy ez jól működjön, fontos, hogy ezek az intézmények egyaránt vonzóak legyenek a szülők számára, akik a választáskor a nyelven kívül a konkrét intézmény nyújtotta lehetőségeket is figyelembe veszik.

Bereczk Oszkár, a mintegy kilencven százalékban magyarok által lakott Albár polgármestere elmondta: a múlt század hatvanas éveiben épült, s azóta komolyabb felújítást nélkülöző óvoda kapacitása most 25 főről a duplájára nőtt, amire van is igény, hiszen a település lakosságának száma az elmúlt években jelentős mértékben emelkedett, és viszonylag sok a kisgyermek is. Hangsúlyozta: a Magyarországtól kapott támogatás hatalmas segítség a helyi közösség számára, annál is inkább, mert a szlovák kormány óvodafelújítási programjára nem tudtak pályázni, mivel abból a magyarok lakta területeket magába foglaló Nagyszombat megyét kihagyták.

Csütörtökön a magyar kormány támogatásának köszönhetően az albári intézménnyel együtt három megújult felvidéki magyar óvodát adtak át a Csallóközben, ezeket 30 millió forint támogatásból korszerűsítették. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programmal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38,5 milliárd forintból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program keretében a Felvidéken közel 140 intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

(MTI)