Kalmár Zsoltot kérdeztük (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Kalmár Zsoltot, a DAC középpályását a vasárnapi Nagymihály elleni mérkőzés után kérdeztük.

Nagyon jó formában játszottál. A gólpassz után be is találtál egy bombagóllal. Minek köszönhető ez a jó eredmény?

Úgy gondolom, elég jó formába lendülök, hiszen négy napig nem játszottam, kihagytam kilencven percet. Fokozatosan jövök vissza mind erőnlétben, mind formailag. Ezen kell dolgoznom minden nap.

Hogyan éltétek meg az edzőváltást? Csapaton belül okozott-e szakadást?

Egyáltalán nem, tudtuk, hogy milyen edző jön. Ugyanazt a stílust próbálja követni, mint Rossi, ezért nem sokban különbözik tőle. Véleményem szerint vannak nagyon jó meglátásai. Úgy gondolom, a csapat eddig nagyon jól teljesít a vezetésével.

Rossinál azt tapasztaltuk a pálya széléről, hogy a habitusával nagyon tudta ösztönözni a játékosokat. Hyballánál is érzitek ezt?

Persze. A meccs előtt és a félidőben is elmondja, hogy mit kell tennünk, felpörget minket. A pályán belül hagy minket játszani, de ad utasításokat. Ezeket ma mindenki teljesítette. Nagyon örülök, hogy ilyen jó eredményt értünk el.

Úgy látom, hogy a taktikai fegyelmet jobban követitek és ezt meg is követeli tőletek.

Peter a Bundesligából jött. A német filozófia fegyelmezett játékát szeretné érvényesíteni nálunk. Taktikailag ezért fejlődnünk kell, és fejben összerakni a tanácsait, hiszen gyors gondolkodással és nagy erőnléttel bíró játékot szeretnénk játszani.

Milyen erőt tudtok meríteni ebből a mérkőzésből a fehéroroszok ellen?

Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egy fizikailag és védekezésben is erős csapat ellen játszunk majd. Először is három napunk lesz rá, hogy regenerálódjuk, hiszen most kemény mérkőzést játszottunk, mindenki sokat kiadott magából. Minszkben más mérkőzésre kell számítanunk, kemény csapat ellen, de nagy esélyt látok rá, hogy ott is nyerjünk 3:0 -ra.

***

Az Európa-liga második selejtezőkörének odavágójára augusztus 2-án kerül sor, Minszkben. A DAC kétgólos hátránnyal utazott a mérkőzésre, amely közép-európai idő szerint 18 órakor veszi kezdetét.

A DAC játékoskerete: Patrik Macej, Adrián Slančík, Martin Jedlička (kapusok), Tomáš Huk, Souleymane Kone, Kristián Koštrna, Eric Davis, Dominik Špiriak, Ľubomír Šatka, Marin Ljubičić, Vida Kristopher, Kalmár Zsolt, Vida Máté, Christián Herc, Timotej Záhumenský, Almási László, Erik Pačinda, Vakoun Issouf Bayo, Marko Divković.