Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A Fortuna-liga a második fordulójához érkezett július utolsó, kánikulai hétvégéjén. Dunaszerdahelyre Nagymihály csapata érkezett. A DAC a keleti csapatot hazai pályán eddig mindig legyőzte, s most sem volt kisebb az elvárás. Nem is okoztak csalódást: FC DAC – Nagymihály 4:1.

Az első negyedórában a sárga-kékek pontos passzokkal igyekeztek az ellenfél térfelére átjutni, majd ívelt labdákkal Bayo-t akarták helyzetbe hozni. A közönség Kalmártól láthatott szép cseleket, valamint Ljubicic kitörését. Herc is aktívabb szerepet vállalt. Majd Hyballa – Pačinda sérülése miatt – Vida Mátét állította játékba. A német mester szigorúan vezényelte csapatát, hogy a taktikai fegyelmet betartsák. A 26. percben Kalmárt utasította egy bedobás alkalmával a pozíciója elfoglalására. És milyen jól tette! A kifelé irányuló labdát Kalmár visszalőtte és Bayo elcsípte. A jó ütemű belepöckölést nem vétette el, megszerezte a hazai csapatnak a vezetést, az ivószünet után pedig duplázott. A DAC már két góllal vezetett, mire kinyílt a Nagymihály védelme. A nagy kedvvel játszó Kalmár nem is állt meg, a középpályáról kitörve egy távoli lövést engedett el, ami a hálóban ért csak földet. A gólpassz után most bombagólt szerzett, mellyel beállította a félidő eredményét. DAC – Nagymihály 3:0.

A fordulás után nagy kedvvel futballoztak a hazaiak. A Nagymihály alárendelt szerepben próbált szépíteni az eredményen. Cserével frissítettek. A DAC nem “ült rá” az eredményre, továbbra is hajtottak. Helyzetben volt Vida, Bayo és Herc is. A sárga-kék mezben bemutatkozó 6-os számú védő, Kone eredményesen blokkolt több támadást. 6118 néző volt jelen a MOL Arénában, akiknek ez a vasárnap este örömünnepnek számított, hiszen góleső volt az arénában. Vida Kristopher A 72. percben gyönyörű akciógólt szerzett. Hyballa edző az ivószünetben tovább biztatta csapatát, majd játéklehetőséget adott Almási Lászlónak. A szurkolók éltették a pályát elhagyó Bayo-t. A 88. percben szépített ugyan Nagymihály csapata, ennek ellenére az egész gárdának kijárt az ünneplés, hiszen megérdemelt eredménnyel, szép játékkal, gyönyörű gólokkal örvendeztettek meg ezen az estén minden sárga-kék szívű szurkolót.

Csak remélni tudjuk, hogy a jó forma, a bátor játék és a győzelembe vetett hit kitart a Minszk elleni visszavágóra, és a dunaszerdahelyi csapat megteremti a továbbjutás esélyét az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe.

Hajrá DAC!

Összeállítások:

FC DAC: Patrik Macej, Milan Šimčák, Kristián Koštrna, Ľubomír Šatka, Tomáš Huk, Christián Herc, Kalmár Zsolt, Marin Ljubicic, Vakoun Issouf Bayo, Erik Pačinda, Vida Kristopher András.

Nagymihály: Matúš Kira, Llazaros Rota, Igor Žofčák, Jakub Grič, Peter Kavka, Martin Bednár, Blažej Vaščák, Peter Kolesár, Hovhannes Harutyunyan, Jozef-Šimon Turík, Sadam Sulley.