Peter Pellegrini és Andrej Kiska (Fotó: TASR)
Frissítve!

A volt vietnámi politikus elrablásában való részvétel gyanúja miatt ma Andrej Kiska államfő találkozott Peter Pellegrini kormányfővel. Pellegrini a Kiskával való találkozója után kijelentette, hogy Denisa Saková belügyminiszter felmenti a titoktartás alól azokat a rendőröket, akiknek tudomásuk lehet a vietnámi vállalkozó kormánygéppel való külföldre hurcolásának gyanújáról. A kormányfő hozzáfűzte, átmenetileg megfosztják a tisztségétől a közjogi méltóságok védelmét biztosító hivatal vezetőjét, Peter Krajčírovičot.

Pellegrini a találkozón biztosította az államfőt arról is, hogy kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy azonnal kivizsgálásra kerüljenek a vietnámi polgár elrablásának körülményei, mivel szerinte megengedhetetlen, hogy egy ilyen vákuumban éljünk. „Szlovákia hírnevéről, a nemzetközi partnereinkhez fűződő jó kapcsolatainkról van szó. Nem a feltételezéseket és a feltevéseket, nem a cikkeket, hanem a meztelen igazságot kell ismernünk, ami mellett kiállhatunk” – fűzte hozzá Pellegrini.

A kormányfő szerint, amennyiben bebizonyosodik, hogy Vietnám valójában visszaélt a helyzettel, a kormánygéppel és a vendégszeretetünkkel, „annak alapvető és súlyos következményei lesznek a bilaterális kapcsolatainkra, melyeknek konkrét lépésekben kell megnyilvánulniuk. Erről később beszélünk majd Miroslav Lajčák külügyminiszterrel” – jelentette ki Pellegrini, aki az ügyről Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszterrel is tárgyalni kíván. Bízik benne, hogy a kivizsgálás igazolja Kaliňák médiában közzétett kijelentéseit, amelyekben Szlovákia akcióban való tudatos részvételét tagadja.

Kiska meggyőző intézkedéseket követel

Denisa Saková belügyminiszter elveszítette a bizalmamat, jelentette ki Andrej Kiska államfő a Pellegrini kormányfővel való találkozója után tartott sajtótájékoztatón. Az államfő szerint Saková úgy viselkedik, mintha a volt belügyminiszter jobbkeze lenne. Mint mondta, a gyanú az emberrablásban való részvételre vonatkozóan már néhány hónapja felmerült, ő maga is több ízben figyelmeztette az illetékes szerveket a kivizsgálás megkezdésének fontosságára, mivel a polgároknak jogukban áll ismerni az igazságot. A német félre való kibeszélések itt már nem állják meg a helyüket, az ügyben az államhatalom volt képviselőit gyanúsítják, ezért Szlovákiának és az intézményeinek kell ebben rendet teremtenie, mondta Kiska.

Saková miniszterrel kapcsolatban kijelentette, hogy jelenlegi állásfoglalásai csak rosszul álcázott igyekezetek az ügy szőnyeg alá söprésére és a volt vezetés védelmezésére. Véleménye szerint, ha a kormány valóban szeretné meggyőzni a polgárokat, s valóban az állam hitelének visszaállítására törekszik, abban a belügyminisztériumnak kulcsfontosságú szerepe van.

„Olyan nyilatkozatokat is hallottam az utóbbi napokban, hogy ez az ügy egyfajta támadás Szlovákia jó hírneve ellen. Ami azonban a valódi támadás Szlovákia ellen, az az államhatalommal való ilyen hallatlan módon történő visszaélés, amint azt a vietnámi vállalkozó elrablásának német hatóságok általi kivizsgálása jelzi. Szlovákia elleni támadás a bűncselekmény nyomainak elfedésére irányuló igyekezet és a hatalommal való visszaélés az igazság kiderítésének meghiúsítása érdekében. Szlovákia elleni támadás a nemzetközi szégyen és a bizalom megsértése a Németországgal szembeni kapcsolatainkban” – jelentette ki az államfő, hozzáfűzve, a legfőbb ügyésszel való találkozóra egyetlen követelménnyel megy. Szlovákia polgárai megérdemlik a világos és tisztességes válaszokat, nem pedig a mečiarizmushoz való visszatérést, amikor az állami hatóságok embereket raboltak, majd fedezték a bűncselekményt, mondta. „Ezért államfőként meggyőző intézkedéseket és jelzéseket fogok követelni, hogy a bűnüldöző szerveink teljes komolysággal vizsgálják ki az ügyet” – fűzte hozzá Kiska.

Bugár: Ha beigazolódnak az állítások, nincs keresnivalónk a kormányban

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a Pátria Rádiónak nyilatkozva hétfőn kijelentette, ha a Denník N napilap által állított információknak van valóságalapjuk, akkor Szlovákia eddig nem tapasztalt botrány elé néz. Mint mondta, az általuk követelt azonnali felelősségre vonással meg kell várni a vizsgálat lezárását, a közjogi méltóságok védelmét biztosító hivatal vezetőjét viszont addig is fel kell függeszteni a hivatalából, hogy a befolyásolás lehetősége ne álljon fenn. „Abban a pillanatban, amint kiderül, hogy ezek a vádak megalapozottak, nincs mit keresnünk egy ilyen kormánykoalícióban” – fűzte hozzá Bugár Béla.

Čižnár bírálja Kiska kijelentéseit

Hétfőn délután Jaromír Čiznár legfőbb ügyész találkozott a három vezető közjogi méltósággal, Andrej Kiska államfővel, Peter Pellegrini kormányfővel és Andrej Danko házelnökkel. Čiznár még pénteken reagált arra, hogy Denisa Saková belügyminiszter utazzon Németországba és tanácskozzon az ügyről az illetékesekkel. A legfőbb ügyész szerint sem Saková, sem Lučanský rendőrfőnök nem bűnüldöző szervek, „ezért csak nehezen hihető, hogy megfelelő információkat kapnak a bűnügy nyomozati anyagát és eredményeit illetően“.

Jaromír Čižnár a parlament történelmi épületében találkozott a három legfőbb közjogi méltósággal ma délután, azzal a céllal, hogy megakadályozzák a vietnámi emberrablási ügy politikai célokra való kihasználását, biztosítva ezáltal, hogy az ügy kivizsgálása független maradjon. Ám a találkozó nagyon rövidre sikeredett, Čižnár a körülbelül 15 perces tanácskozás után távozott az épületből.

Andrej Danko, a parlament elnöke szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a médiában megjelent információkat, fontos azonban, hogy az illetékes hatóságok nyugodt körülmények között járhassanak el. Mint mondta, ez az ügy emóciókkal is jár, és nem igazán akar nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a legfőbb ügyész 15 perc után távozott a találkozóról. „Elsősorban az ellenzéket szeretném felszólítani a megfontoltságra és az őrült emóciók, a kölcsönös vádaskodások leállítására, amelyekkel jelenleg szembesülhetünk” – fűzte hozzá a házelnök, aki szerint nincs más út, mint a hatásköröknek megfelelő kommunikáció a német bűnüldöző szervekkel. „Addig senki sem vádolható” – jelentette ki.

„Azt szerettem volna, hogy a dolgokat észszerűen oldjuk meg, és abból induljunk ki, ami a rendelkezésünkre áll. A kormányfő nyilatkozata korrekt volt, ám minden tiszteletem mellett az államfőéről ez nem mondható el. Politikai célokat követett, s még ha bennünket, az ügyészséget nem is említett közvetlenül, kikérem magamnak a mečiarizmus visszatéréséről szóló szavait” – jelentette ki Čižnár, aki Kiska nyilatkozata után le akarta mondani a tervezett találkozót.

„Az államfőt biztosítottam arról, hogy a kivizsgálás objektív lesz” – fűzte hozzá. Mint mondta, a találkozón szerette volna a közjogi méltóságokat tájékoztatni az ügyben tervezett eljárásokról. Kapcsolatba lépett már a cseh és német kollégáival is, akik ígéretet tettek az információnyújtásra.

A szlovák bűnüldöző szervek múlt péntekig (augusztus 3.) nem rendelkeztek semmilyen konkrét hiteles információval az ügyről, jegyezte meg a legfőbb ügyész helyettese, Peter Šufliarsky. A német kérelemből szerinte nem következett olyan információ, amelynek alapján a szlovák hatóságoknak el kellett volna járniuk. Čižnár hangsúlyozta, hogy az ügyet személyesen felügyeli.

Robert Fico videoüzenetben reagált Andrej Kiska kijelentéseire. Mint mondta, Kiska igyekszik politikai szempontból kihasználni az emberrablás ügyét. Megismétlődik az újságíró és menyasszonya meggyilkolása utáni forgatókönyv. Az államfő mindennemű bizonyíték vagy a nyomozás eredményeinek megvárása nélkül támadja a kormány volt és jelenlegi tagjait. „Szeretném Andrej Kiskát emlékeztetni arra, hogy nincs mandátuma kormányalakításra. Az mindig a kormányfő kezében van, amit a demokratikus parlamenti választások alapján szerzett meg” – fűzte hozzá Robert Fico, a Smer-SD elnöke.

(Hospodárske noviny, TASR, Pátria Rádió/Felvidék.Ma)