(Fotó: MTI)

A jövő májusi európai parlamenti választások eldöntik, milyen irányban fog elmozdulni a migrációs válság megoldása Európában – állítja Andrej Babiš cseh miniszterelnök a Lidové noviny című prágai napilapban hétfőn megjelent interjúban.

Babišnak megyőződése, hogy a választások központi témája a migráció lesz. A politikus, bár nem indul a választáson, személyesen kívánja vezetni az általa irányított ANO mozgalom kampányát.

Az Európai Unió – fejtette ki a cseh kormányfő a beszélgetés során – ebben a kérdésben megosztott. A vezetők egyik fele, akiknek élén Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll, a jelenlegi bevándorlási hullám megállításának szükségességét hangsúlyozza, míg az Emmanuel Macron francia államfő által vezetett másik tábor meg van győződve a migránsok befogadásának és a tagországok közti elosztásának helyességéről.

Andrej Babiš szerint a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) a migráció kérdésében egységes álláspontot képviselnek.

Az interjúban Babiš rámutatott: „Orbán (Viktor) kormányfő volt az első, aki megállította az illegális migrációt. Speciális intézkedéseket foganatosított, kerítést épített és a dublini egyezség szerint járt el.”

Szerinte most Orbán Viktor és Emmanuel Macron is Európát járják és megpróbálják megnyerni maguknak az egyes országok vezetőit.

„Macron szeretné a maga számára megnyerni az európai liberális baloldali kormányokat, például Dániában vagy Spanyolországban. A másik oldalon Orbán igyekszik megszerezni a néppárti és a jobboldali vezetők támogatását, mint például (Matteo) Salvini vagy (Sebatian) Kurz (olasz belügyminiszter, illetve osztrák kancellár)” – fejtette ki a cseh kormányfő.

Megjegyezte, hogy az európai vezetők migrációról alkotott véleménye is változik. Példaként felhozta: a visegrádiak korábban azt gondolták, Macron lesz az, aki megérti álláspontjukat a migrációs kérdésben. „De ez nem így történt. Most úgy tűnik, hogy (Angela) Merkel német kancellár a legaktívabb ebben a kérdésben” – mondta a cseh kormányfő, aki szerdán Berlinbe látogat és tárgyalni fog a német kancellárral.

„Merkel kancellárral elsősorban a gazdasági együttműködésről tárgyalunk majd, de szeretném megosztani vele az illegális migrációval kapcsolatos véleményemet és ismertetni elképzeléseimet a probléma összeurópai megoldásáról, amelyről már korábban beszéltem az olasz, a máltai és a magyar kormányfővel” – mutatott rá Andrej Babiš.