Citerázás közben

„A gyönyörűt szaporítani vágyunk!” – ezzel a céllal tevékenykedik töretlenül immár tizenhat éve a Buzitai Citerazenekar, amely a szeptember első hétvégéjét is citerázással töltötte. A Kanyapta Polgári Társulás Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően citerás összpontosítást szervezett a csapat Szádalmáson, a Granáriumban.

A gyönyörű helyszín, a házigazdák kedvessége, a finom ételek, a remek csapat a lehető legjobb feltételeket biztosították a gyakorlásra, új dalok megtanulására, a régi csokrok felelevenítésére.

A szabadidőt kézműveskedéssel, sétával, beszélgetésekkel, társasjátékokkal töltötték a zenekar oszlopos tagjai, kibővülve az utánpótlással, a Buzitai Alapiskola jelenlegi legidősebb citeracsoportjával. Gyönyörű festett vászontáskák is készültek.

A résztvevők

Mivel a Granárium épülete szilvafák ölelésében található, szilvaszedésnek és szilvalekvár főzésének a részesei is lehettünk. Hajnaltól késő estig főtt a rézüstben a finom lekvár, amelyet a másnapi reggelinél már meg is kóstolhattunk.

Hálásak vagyunk a sok finomságért, a házigazdák pedig a citerazenét díjazták, amely pezsdítő ritmust adott a lekvár keveréséhez. Jóleső érzés volt, amikor ebéd közben a szakácsnő kijött az asztalunkhoz, hogy gratuláljon a versenyeredményekhez, a televíziós szerepléshez, s ahhoz, hogy ápoljuk a hagyományokat.

Az összpontosítás végén a csoport vezetője, Görcsös János megköszönte az odaadó munkát, a példás hozzáállást, s ismertette a ránk váró további feladatokat, fellépéseket.
Öröm volt együtt lenni, amiért hálával tartozunk a BGA-nak, hogy támogatta a rendezvényt.