Fotó: bratislava.sk

Pénteken megkezdte működését az új pozsonyi kerékpárkölcsönző rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködésének köszönhetően.

A helyi közbringarendszer közös kiépítéséről még tavaly tavasszal írt alá szándéknyilatkozatot a Slovnaft és Pozsony városa. A Slovnaft BAjk nevet viselő projektet – amely a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában – Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere és Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója adta át pénteken.

„Pozsony ezzel olyan európai nagyvárosokhoz csatlakozik, mint Párizs, London és Bécs, amelyeknek már van közösségi kerékpárrendszerük. Az alternatív közlekedés és a megosztott gazdaság a modern idők trendjei, Pozsonynak már van egy közösségi gépkocsimegosztó rendszere, s ezzel a lépéssel kiszélesítjük a megosztott szolgáltatások és az alternatív közlekedés lehetőségeit“” – jelentette ki az átadón Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere.

„A Slovnaft BAjk elindítása óriási előrelépést jelent, kifejezésre juttatjuk általa, hogy komolyan gondoljuk a stratégiánkat, hogy az üzemanyagok mellett más üzleti szegmensekre is összpontosítani akarunk“ – hangsúlyozta Gabriel Szabó, a Slovnaft vezérigazgatója.

A pozsonyi kerékpárkölcsönző rendszer beindítását követően 550 okoskerékpár várja az érdeklődőket 73 gyűjtőállomáson a város négy legnépesebb kerületében, Pozsony –Óvárosban, Ligetfalun, Pozsony – Újvárosban és Főrév városrészben. Az üzemeltetők szerint a következő időszakban az igényelhető kerékpárok és a gyűjtőállomások száma is nőni fog, a beindítást követő első év végére a kerékpárok száma 750-re, az állomásoké pedig 90-re bővül.

A kerékpárkölcsönző rendszer dokkolóállomásai 300 és 500 méter közötti távolságban vannak egymástól, azokat úgy választották ki, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a felhasználók hozzáférését a kerékpárutakhoz és a tömegközlekedési rendszerhez. A kerékpárok alumíniumvázasak, abroncsaik a hagyományoshoz képest ellenállóbbak és a beépített számítógép mellett mindegyik kerékpárt GPS-alapú nyomkövető rendszerrel is felszerelték. A pozsonyi közösségi kerékpárrendszer kiépítésébe a Slovnaft másfél millió eurót, Pozsony önkormányzata pedig 500 ezret fektetett.

A Mol Budapesten a Budapesti Közlekedési Központtal közösen indította el a közbringarendszert 2014 szeptemberében. Ennek keretében jelenleg 126 dokkolóállomáson több mint másfél ezer kerékpárt vehetnek igénybe a felhasználók.

(MTI)