Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma

Ötéves jubileumát ünnepli idén októberben a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért (MINK) egyesület, amely elsősorban Sárospatakon és környékén tevékenykedik, de a határon túli területekre – köztük a Felvidékre is – kihat a munkássága. Megalakulásuk ötödik évfordulóját egy nagyszabású gálaműsorral tették emlékezetessé.

A gálaműsor programjában, csakúgy mint az egyesület tagjai között, felvidéki fiatalok is szerepeltek. A MINK védnökeinek egyike a bodrogközi származású Erdélyi Claudia műsorvezető, aki a gálaműsort is vezette. Erdélyi Claudia küldetésének tekinti, hogy az otthonról hozott értékeket, a tiszta magyar szó erejét hittel és őszintén szolgálja. Ennek szellemében tevékenykedik a Magyar Ifjak védnökeként is. A műsorvezető felolvasta Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az üdvözlő szavait, aki a MINK tevékenységét nagyra értékelte, és támogatásra méltónak találta.

A program résztvevőit az egyesület fővédnöke, Wittner Mária 56-os forradalmár köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy az összetartozás lángja, amely a MINK egyesület szimbóluma, a szeretet és a remény lángja is egyben. „Egyetlen törvény van csak, amely jó útra visz, az pedig a szeretet törvénye. Az összetartozás lángja a remény lángja, mert a MINK tagjainak lelkesedését és tevékenységét látva hinni tud abban, hogy nem volt hiábavaló a küzdelmük” – fogalmazott a fővédnök.

Wittner Mária fővédnök ünnepi köszöntője (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A program nyitó részében elhangzott Kosztolányi Dezső Hazafiság című verse, felcsendült Varga Miklós Őrizd a lángot című dala, és a színpadon fellobbant az összetartozás lángja.

A MINK jelképe a 2013-ban felavatott és a felvidéki Kassai Gyula lelkipásztor által is megáldott faragott fáklya, amely az összetartozás lángjának hordozója, és a nemzet egységét hivatott szimbolizálni. Az egyesület tagjai szeretnék, hogy ez a láng minél több magyar közösségbe eljusson határon innen és túl.

Az egyesület születésnapi programja számos érdeklődőt vonzott határon innen és túl. Sárospatakon az Árpád Vezér Gimnázium aulájában megrendezett gálaest telt ház előtt zajlott. A résztvevők ízelítőt kaptak az egyesületen belül működő társulat tevékenységéből, amely színpadi produkciók előadásával segíti a MINK céljainak elérését.

A színpadi előadások által is igyekeznek ébren tartani az érdeklődést a határon túli magyarok sorsa, mindennapjai és küzdelmei iránt. Elsősorban a fiatal generáció megszólítására és a polgári, nemzeti, keresztény értékek megőrzésére, továbbadására; valamint a kívánatos nemzetpolitikai célok szolgálatára, elősegítésére törekszenek.

A színpadon Varga Miklós és a sárospataki Magyar Ifjak egy csoportja (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Programjaikkal a társadalom széles rétegeit, de elsősorban a fiatalokat igyekeznek megszólítani. Így volt ez a gálaműsoron is, ahol részletek hangzottak el az 1956-os forradalmat idéző „Emlékképek – Mert ez maradt”, a nemzeti összefogás üzenetét közvetíteni kívánó „Őrizd a lángot”, valamint a márciusi ifjakra és a Székely Szabadság Napjára utaló „Tizenkettő” című pódiumműsorukból. A gálaműsor tartalmas programját az aradi vértanúk emléknapjára való tekintettel állították össze a szervezők. A program során számos nemzeti értékeket közvetítő dallam és prózai mű részlete hangzott el a társulat tagjai és kiváló művészek előadásában, hiszen jelen voltak a gálaműsor programjában az egyesület védnökeiként helytálló Varga Miklós előadóművész, Tóth Reni, a Kormorán és az Örökség zenekarok egykori szólistája és Keresztes Ildikó énekesnő. A gálaest vendégelőadója, Gulyás Roland az összetartozás jelképeként híressé vált  Nélküled című dallal gazdagította a műsort.

A gálaműsoron Remeczki Imre tanár, a MINK tagja pénzadományt adott át a Rákóczi Szövetség képviselőjének, amelyet az Árpád Vezér Gimnáziumban kezdeményezett adománygyűjtés során gyűlt össze abból a célból, hogy a határon túli területeken évek óta megvalósított beiratkozási programot támogassa.

Sor került a Nemzeti Közösségvállalásért Díj átadására is, amelyet idén az egyesület kuratóriuma Tóth Tamásnak, az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium igazgatójának ítélt oda. A tartalmas program végén a résztvevők a fáklyáról meggyújtott egy-egy szál gyertyával vitték magukkal az összetartozás lángját.