(Fotó: MKP)

Nyitra Megye Önkormányzata hétfőn megtartotta 8. képviselő-testületi ülését. A testületi ülésen jóváhagyták a megyei önkormányzat 2019. évi költségvetését. A büdzsé kiegyenlített, a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt közel 250 millió euró szerepel – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője.

Mint megtudtuk, a költségvetés tartalmazza a közalkalmazottak 2019-től esedékes, 10 százalékos bérvalorizációját. Megfelelő keretet biztosít a megyei intézmények működésére, a megye tevékenységeinek fedezésére. Tartalmazza a konkrét beruházási tételeket, amelyek területileg kiegyensúlyozottak, reflektálnak a megye déli és északi régióinak szükségleteire. 7 millió eurót különítettek el a másod- és harmadrendű megyei utak burkolat-felújítására.

Az MKP frakciójának javaslatára, amelyet Becse Norbert megyei képviselő nyújtott be, utólagos kiegészítéssel került a költségvetésbe a Komáromi Jókai Színház épületfelújítása, nyílászáróinak teljes cseréje 736 ezer euró költségvetéssel. A megye egészséges gazdálkodásának bizonyítéka, hogy Szlovákia nyolc megyéje közül legalacsonyabb a külső tartozása, egy megyei lakosra számítva 30 euró. Többletgazdálkodása az utóbbi négy évben meghaladta a 10 millió eurót, éves bontásban.

Nyitra megye képviselő-testülete végre jóváhagyta a Helemba és Ipolydamásd között megépítésre váró Ipoly-hídról és a felvezető utak megépítéséről szóló megállapodást partnerével, a magyarországi NIF Zrt-vel – közölte Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője.

Regionális fejlesztési ügynökségek

Mivel a megye évente jelentős támogatást nyújt a területén levő regionális fejlesztési ügynökségek tevékenységére, a képviselő-testület azok szerveibe is megválasztotta képviselőit.

A Komáromi RRA igazgatótanácsába Orosz Örsöt, a Párkányi RRA igazgatótanácsába Bolya Szabolcsot, a Vágsellyei RRA felügyelő bizottságába Kőrösi Ildikót, a Vág-Duna-Ipoly Eurorégió igazgatótanácsába pedig Gyarmati Tihamért.

„A polgármesterek, civil vezetők és vállalkozók hozzájuk fordulhatnak bizalommal, amennyiben fejlesztési elképzeléseikhez szeretnének segítséget kapni” – tette hozzá Farkas Iván.

Megyei elismerés

Nyitra megye díját 2018-ban három személyiségnek ítélte oda a megyei önkormányzat. Közöttük Miroslav Petrech mérnöknek, aki ugyan a szilvaterméséről híres Bošácán született, de a hetvenes évek derekától Párkányban élt, évtizedeken át a Muzslai Mezőgazdasági Szövetkezet szőlésze, borásza volt. Ma a Cháteau Béla főborásza, a borászat kiváló borai, nemzetközileg elismert eredményei alapján kapta meg a megye díját. „Méltán tartják őt az ország egyik legkiválóbb borászának. Gratulálunk a mesternek!” – tette hozzá Farkas Iván.

Továbbá elmondta, a megyei önkormányzat újból meghirdette pályázatát az érsekújvári Thain János Múzeum igazgatói tisztségére. Ennek oka, hogy az előző pályázaton eredményes jelölt végül családi okokra hivatkozva nem foglalta el az igazgatói széket.
A testület elfogadta az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium alapító okirata ötödik módosítását, amelybe vélhetőleg végérvényesen rögződött a gimnázium névadójának helyes megnevezése: Szondi György – Juraj Szondy.