Október 5-én a szenci városháza előtt parkban, Szenczi Molnár Albert szobránál vette kezdetét a város híres szülöttéről elnevezett rendezvénysorozat. A koszorúzási ünnepségen a civil szervezetek, a politikai pártok, a város képviselői és a református egyház vezetői is részt vettek.
A szenci és környékbeli lakosság érdeklődését mutatja, hogy nagyon sokan voltak jelen a Szenczi Molnár Albert tiszteletére szervezett koszorúzási ünnepégen. A rendezvény elején Pongrácz Emese, a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola végzős diákjának előadásában elhangzott Csoóri Sándor: Ha ennyi volt az élet című verse.
Kiemelkedő rendezvény
„Amikor 49 évvel ezelőtt a szenci magyar értelmiség képviselőinek, csemadokosainak fejében megszületett a gondolat, hogy városunk nagy szülöttjéről méltóképpen megemlékezzenek, bizonyára nem gondolták, hogy ez a megemlékezés, több évtized múltán is, a pezsgő, nyári kulturális programok végeztével, az ősz egyik kiemelkedő kulturális rendezvényévé, szerves részévé válik” – mondta bevezetőjében Németh Gabriella.
A közel fél évszázados múltra visszatekintő Szenczi Molnár Albert Napok hagyománnyá váltak Szencen. De nemcsak a járási székhelyen szerveznek ilyenkor rendezvényeket, több éve a környező településeken élő magyarság is aktívan bekapcsolódik a munkába. Így kerülhetnek megvalósításra színvonalas rendezvények Boldogfán, Hegysúron, Rétén, de a Szenci járás határán kívül eső Jókán is, ezzel is tisztelegnek Szenczi Molnár Albert, zsoltárfordító, nyelvész emléke előtt.
Arany és Petőfi is merítettek műveiből
Az október 5-ei koszorúzási ünnepség szónoka Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára volt, aki beszédében egy képzeletbeli párbeszédből idézett. „Népedért voltál mindhalálig vándor. Zsoltárfordító, szegény prédikátor. Ezt mondotta egyike azoknak, kik körbeülték – állták sírod – sírod? – van, aki azt állította, csak emléksírhelyed van. Hiszen senki sem tudja biztosan hogyan is távoztál közülünk, ahogyan az is feltételezés, hová is temettek. (…) A magyar Biblia olvastán rengeteget nyert sok istenfélő ember vidékünkön is – toldotta meg valaki. Igen, a Fordítók, Kik által a titok, nemzeti közkinccsé lesz. A Károlik, a Szenczi Molnárok – így más.
Szenczi Balassi Bálint után kétségtelenül a legnagyobb hatású alakja a régi magyar irodalomnak, bár ezt a csendes szerény embert, tudóst, humanistát nem szoktuk nagy költőink közé sorolni – szólalt meg egy eddig még nem hallott hang. S bizonygatja azt is, hogy Arany és Petőfi is merítettek műveiből, még szótárából is. Ezért is hívták haza oly szeretettel: bíztatva, hogy kiváló tehetségére és nagy tudományára szülővárosában is szükség van, különösen a sok háborúskodás és szertevonás után. Jött is, teszi hozzá egy hang, büszke tudattal jöhetett a rég elhagyott haza földjére, hiszen az idegenben minden óráját nemzetének, hazájának szentelé. És zengette bennünk Isten igéit, Dávid zsoltárát, ki fordítá – ezt új hangnak véltük.”
A koszorúzás után az ünneplők elénekelték nemzeti imánkat, majd meghallgatták a művelődési otthonban az Ad Libitum Kamaraegyüttes koncertjét, amelynek tagjai anyaországi és felvidéki hivatásos muzsikusok. Az Ad Libitum Szállj ékes dallam címmel adott koncertet, amelyben az aradi hősökre is emlékeztek.
Érző mező
A koncert után megnyílt Szőke Erika Érző mező című kiállítása. Szőke Erika művészetét és a tárlatot Száz Pál író méltatta, avagy ahogy ő maga fogalmazott, rövid sétára invitálta a közönséget a nagykéri Szőke Erika, képzőművész, fotográfus művészetébe.
„Üdvözlöm önöket az Érző mezőkön. Ha a szemlélődő végigtekint Szőke Erika itt látható képein, azonnal zavarba jön azok sokféleségétől, különféle fotótechnikákat talál, – ezek sokszor rendkívül sajátosak – fedezhet fel, amelyek e képeket megszülték. Különböző tárgyakat és testeket találhat, valamint azok néha egész meghökkentő találkozását a képeken. Vagy a szinte teljesen elütő, egyszerre vizuális és filozófiai nézőpontok sokaságából válogathat” – mondta Száz Pál író a tárlatról.
