Macron Pozsonyban Kiskával és Pellegrinivel tárgyalt (Fotó: Kiska és Pellegrini facebook oldala)

Október 26-án hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, hogy találkozzon Andrej Kiska szlovák köztársasági elnökkel és Peter Pellegrini kormányfővel.

Kiska a Grassalkovich-palotában fogadta Macront, akivel elsősorban az Európai Unió jövőjéről, a régió aktuális fejlődéséről, az európai és a világpolitikai helyzetről tárgyaltak.

Macron hangsúlyozta, nem elég kéthavonta Brüsszelben találkozniuk, ismerniük kell egymás történelmét és meg kell hallgatni egymás véleményét is. Egyben őszintének nevezte kettejük beszélgetését, majd kiemelte, Franciaország elsőként ismerte el a csehek és a szlovákok önálló állam létrehozására irányuló igényét. Mint mondta, az unió előrehaladása érdekében megegyezésre kell jutniuk a tagállamoknak.

Macron francia elnök Pozsonyban (Fotó: Andrej Kiska Facebook)
Kiska hangsúlyozta, hogy az európai országok egyedüli lehetősége az összefogás.

Kiska szerint az unió egy olyan fantasztikus projekt, ami mellett ki kell állni. „Brüsszelből gyakran ellenséget kreálnak, s ez nagyon szomorú” – mondta Kiska.

Szó esett Milan Rastislav Štefánik franciaországi tevékenységéről is, továbbá arról, hogy az ország történelmének jelentős részét Franciaországban alakították. Partnernek, szövetségesnek és barátinak nevezte Franciaországot, Macront pedig az unió meghatározó személyiségének, akinek határozott elképzelése van annak jövőjére vonatkozóan, melyre szerinte hozzá hasonlóan kéne tekintenünk mindannyiunknak.

Beszéltek a CEU egyetem Budapestről Bécsbe költözéséről is

Ezzel kapcsolatos helyzetet Macron komolynak minősítette, mondván, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magas színvonalú oktatás elérhető legyen. Ugyancsak szó esett a magyarországi Brüsszel-ellenes óriásplakátokról, melyek kapcsán Kiska populizmussal vádolta a magyar vezetést.

Kiska és Macron csókközeli állapotban (Fotó: Andrej Kiska Facebook)

A beszélgetés közös nyilatkozattal ért véget, ezt követően Macron a pozsonyi várba érkezett, ahol Pellegrini kormányfő fogadta, akivel a közös munkaebéd során a kétoldali viszonyokról tárgyaltak és közösen emlékeztek meg a Csehszlovák Köztársaság létrejöttének 100. évfordulójáról.

Pellegrini szerint a találkozó légköre kifejezte a két ország jó viszonyát, melynek régi történelmi gyökerei vannak.

A kormányfő fontos stratégiai partnernek nevezte Franciaországot és hangsúlyozta, Szlovákia részt kíván venni az unió megerősítésében. Méltatta Macron személyes szerepét az európai integráció megszilárdításában, kiemelte a közös gazdasági érdekeket, a kibernetikai támadások kivédése érdekében kifejtett erőfeszítéseket, melyben együttműködésre törekednek a jövőben.

Szó esett a két ország közötti kapcsolatok további formáiról, hiszen Franciaország jelentős kereskedelmi partnere Szlovákiának, fontos francia beruházások valósultak meg nálunk, melyhez Pellegrini ígérete szerint Szlovákia továbbra is kedvező feltételeket teremt. Új konkrét együttműködési megállapodások is születtek például a védelem terén.

Macron és Pellegrini megnézték a Szent Koronát a dómon? (Fotó: Peter Pellegrini Facebook)
Macron az Európát veszélyeztető tényezőkről szólt

Konkrétan a megosztottságról és a kifáradásról beszélt. Sokan említik a megosztottságot kelet és nyugat, továbbá a régi és az új uniós tagállamok között. A francia elnök szerint azonban képesek vagyunk ezt a megosztottságot legyőzni, példa erre Szlovákia esete is, mely ott van Európa magjában, s a francia-szlovák kapcsolatok, melyek ékes bizonyítékai annak, hogy ez a megosztottság feloldható.

A kifáradás kapcsán pedig annak a veszélyére figyelmeztetett, hogy az európai béke sokak számára magától értetődőnek tűnik, s ez kihívást jelent azoknak, akik Európát tönkre akarják tenni. Szó esett továbbá a gigantikus cégek megadóztatásáról, s természetesen a migráció kérdése is terítékre került, melyben Macron meggyőződése szerint szintén közös nevezőre lehet jutni.

Macron és Pellegrini (Fotó: Peter Pellegrini Facebook)

A francia elnök pozsonyi látogatásának programjában városnézés és a nyilvánossággal folytatott párbeszéd is szerepelt. Ez utóbbira az Európa jövőjének alakítása elnevezésű rendezvény keretében került sor. Itt a francia elnök és a szlovák kormányfő beszédet mondott, majd bekapcsolódott a vitába, mely a francia elnök kezdeményezésére annak a konzultációsorozatnak az egyik állomása, melyet Macron az Európai Unió tagországainak fővárosaiban folytat. A nyilvános rendezvényre a Prímási palotában került sor, ahol Ivo Nesrovnal pozsonyi polgármester fogadta a francia elnököt.

Macronnak ez volt az első látogatása Közép-Európában.