Elkeserítő az a mélységes eltévelyedettség, amely a „Legnagyobb szlovák személyiség” kiválasztása és kihirdetése körül kibontakozni látszik.
Amiről a hisztériát felügyelni hivatott történész beszél, mint az emberi szerepekben való tévelygés eszmei kurátora, tudniillik a tudomány és a művészet szerepe és talán minden emberi tévedéstől leginkább mentes területe, nos a kultúra és a tudomány szinte semmilyen elismerést nem kapott az eddig példaként felsorolt hasonló hisztériákban.
Ellenben mindig, mindenhol a politika, a hatalom, a bevallott, vagy gondosan eltitkolt érdekek minden eszközzel való hatalmi kiszolgálása és e terület művelői kapták a minősítésben a csúcsot jelentő címet. Közben azért voltak néhányan, akik a prostitúcióval versengő erkölcsi szinten való csúcsok döngetésétől eltérően próbálták megérteni az emberi lét és az embert körülvevő környezet. Felfogni a világ együttes létezését, e közös létből az állítólag egyedül gondolkodni képes egyedek táborára kivetíthető kötelességek és elvárható teljesítmények megvalósíthatóságát, illetve a sokszor akár megvalósíthatatlannak tűnő célok megvalósítására kieszelt kísérleteket.
A rablás helyett az áldozatvállalás krisztusi eszményét emberi tulajdonságra átváltani kívánók táborának oszlopos tagjait, akik a világ, az emberek és önmaguk megismerésében, illetve erre irányuló kísérleteikben eljutottak arra a szintre, ahol a szent szövegek iránti kételyeik tisztázása érdekében szokatlan és elkerülhetetlen mélységekbe merülve keresték felmerülő kétségeik tisztázását, hogy kibékülhessenek mindazzal, amivel tudományuk és művészi érzékeik segítségével nem tudtak békét kötni.
Én csak néhány tudóst tudnék megnevezni, akik a megismerésben állítólag eljutottak arra a szintre, hogy belátták a tudomány és az ember korlátait, és ezzel együtt a felsőbb hatalomhoz fordultak abban a reményben, hogy mégis valami vigasztalást nyerjenek a teljesíthetetlen célokra fordított életükért.
Természetesen az is igaz, hogy az ilyen mélységek búvárai számára a földi létben megkülönböztetett nemzetek, és az azokhoz való tartozás nem volt meghatározó jelentőségű. Ők emberek voltak abból a fajtából, ahol az érdek nem lehetett más, mint a hiánytalanul alátámasztható, sokszor akár fájdalmasnak tűnő igazság, amely nem angol, német, francia, cseh, szlovák, hanem úgy általában mindenki és minden igazsága és nincs más jogos érdek, mint az ilyen egyetemes igazságok érdekében vállalt áldozat.
