Kovács-Benko Fruzsina Borbála (Fotó: mediaklikk.hu)

A Fölszállott a páva harmadik elődöntőjében a Felvidéket két produkció is képviselte. A füleki Kovács-Benko Fruzsina Borbála énekes kategóriában, míg a tornaljai Parapács zenekar, az első évad győztese hangszeres kategóriában.

No de, haladjunk sorjában, mert mindketten a műsor második felében kerültek sorra, addig azonban még hat versenyző mutatta be a tudását.

Az idei évad a Döntők Döntője alcímet viseli, melyben az előző hat évad legjobbjai mutathatják meg, mekkora utat tettek meg, hova fejlődtek azóta, hogy Fölszállott a pávában szerepeltek.

Néhol bizony már felbomlott a páros, a tagok zöme kicserélődött a csoportokban. Így történt ez a Maródi testvérek, Eszter és Levente esetében is. Eszter korábbi párja időközben abbahagyta a táncolást, és öccse, Levente ugrott be a helyére. A kategóriájukból ők jutottak be a középdöntőbe.

A zsűri szabadkártyájával pedig Fodor Mátyás szólótáncos jutott tovább, aki györgyfalvi legényest mutatott be.

Néptáncegyüttes kategóriában a Jászság Népi Együttes jutott be a középdöntőbe, szabadkártyával pedig a Szentendre Táncegyüttes.

Énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában Kovács-Benko Fruzsina Borbála jutott tovább, aki zoboralji Szent Iván-éji tűzugrást adott elő.

Végezetül, hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a Parapács zenekar jutott tovább, ők felső-bodrogközi muzsikát adtak elő Nyaka bácsi bandájától, magabiztos hangszeres tudással, és roppant autentikusan, ahogy azt a zsűriben ülő Agócs Gergely megjegyezte.