Jó volt együtt lenni (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

A Lévai Szent László Kör adventváró játszóházra és a Mátyás király-emlékév zárórendezvényére várt kicsiket és nagyokat 2018. november 24-én.

A sok gyermek már délután három órától gyülekezett a Reviczky Ház nagytermében, és érkezésüket követően rögtön birtokukba vették a már elkészített munkaasztalt, melyen a sok színes papíron és ceruzán kívül idén a természet ajándékai, fenyőtobozok, makkok várták a gyerekeket, hogy azokból szebbnél-szebb karácsonyfadíszek szülessenek.

2018-as egyházi évi pontverseny

Ezt követően a Lévai Szent László Kör elnöke megnyitotta a rendezvényt, majd egy rövid időre mindenki figyelmét kérte, hogy a kör kihirdesse a még 2015 januárjában indított Lévai Csengettyűszó gyermek- és ifjúsági lapban meghirdetett, immár negyedik évi pontverseny végeredményét.

Tomašovský Dávid lett a kicsik csoportjának győztese (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

A gyermekek ezúttal is minden hónapban a gyermekszentmisék alkalmával kapták kézhez a kis újság számait, melyek írásaiból idén a Mátyás király-emlékév alkalmából megismerhették nagy királyunk példamutató életét és követendő erényeit.

A kis újság havonta mondta el és kifestők formájában mutatta meg a Mátyás királyunkról szóló mondák legszebbjeit, keresztrejtvényekkel, kérdezz-felelek feladványokkal bővítette a gyermekek ismereteit az igazságos Mátyásról.

Továbbá a szentmiséken való részvételért is nem kevés pontot szerezhettek a gyermekek.

A verseny havi feladványainak leadási időpontja a következő gyermekszentmise volt. Az éves pontversenybe a nagyok csoportjában hét, míg a kicsik csoportjában négy gyermek kapcsolódott be.

A díjazottak a jelenlevők nagy tapsa mellett vehették át az okleveleket, a jutalomkönyveket és társasjátékokat. A verseny győztese a nagyok csoportjában Cinege Patrik lett, aki a maximális 459 pontból 388 pontot gyűjtött.

Cinege Patrik, a nagyok csoportjának győztese (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

A kicsik között 294 ponttal Tomašovský Dávid lett a legügyesebb. A kör elnöke az eredményhirdetést követően meghirdette az újság következő egyházi évi pontversenyét.

Ez a Lévai Csengettyűszó havilap következő gyermekszentmisén megjelenő számával veszi kezdetét.

Mátyás királyunkról szóló rajzverseny

Aznap délután a Reviczky Házban eredményhirdetés eredményhirdetést követett, hiszen a Lévai Szent László Kör Mátyás királyunkról szóló rajzversenyt is hirdetett. A kicsik csoportjában Morvai Emma, míg a nagyok között Kósa Alexandra lett az első. A gyermekek korától függően az oklevelek mellett vallási témájú könyvekkel és kifestőkkel jutalmazták a versenybe benevezetteket.

Ezt követően egy játékos vetélkedőt hirdetett a jelenlevő gyerekeknek a Lévai Szent László Kör „Ki tud többet Mátyás királyunkról” címmel. A hatfordulós versenybe három csapat kapcsolódott be, míg a többiek karácsonyfadíszek készítésével foglalkoztak. A tudáspróba valamennyi feladványa a Lévai Csengettyűszó havilapban közölt ismeretekből indult ki.

Morvai Emma, a  kicsik csoportja rajzversenyének győztese (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

Holtversenyben két csapat végzett az első helyen, de minden résztvevő jutalma egy nagy tábla csoki lett.

Közös kézműveskedés

Ezt követően folytatódott a gyerekek kézműveskedése. Egy hosszú asztalnál különböző karácsonyfadíszeket készítettek fenyőtobozok, makkok, színes ceruzák, zsírkréta, színes papírok és ragasztó segítségével.

A legkisebbek anyukájuk vagy apukájuk ölében ülve szorgoskodtak. Minden gyermek maga helyezte el remekművét a lévai Magyar Ház percről percre szebbé váló idei karácsonyfájára. Időközben előkerült egy régebbi játszóház alkalmából műanyag poharakból készített hóember is, mely sohasem fog elolvadni, s immár állandó részese adventi játszóházainknak.

Mindenki munkában (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

Ivkovič Krisztina és Melinda, a Lévai Szent László Kör két lelkes vezetőségi tagja irányították a gyerekeket az általuk előkészített betlehemi istálló teljessé tételében.

A gyerekek nagy örömmel hozták az általuk kiszínezett személyeket, állatkákat, hogy azokat egy hurkapálcára rögzítve elhelyezzék a betlehemi istállóban. Sok gyermek fényképezkedett le a szépülő karácsonyfa és a betlehemi díszlet mellett.

Az egész rendezvény alatt szép karácsonyi énekek szóltak a háttérből, volt adventi díszbe öltöztetett „terül-terülj asztalkám” sok finomsággal és a gyerekeknek nagyon ízlett a karácsonyi meleg tea is.

A betlehemi díszletet készítő gyerekek (Fotó: Vincze László/Felvidék.ma)

A sok gyermek, szülő és nagyszülő örömteli lélekkel együtt állta körül a lévai Magyar Ház karácsonyfáját, kívánva ezzel szép adventi várakozást a lévai Magyar Házban karácsonyig megforduló minden kedves látogatónak.