Balról jobbra: František Chvalovský, Galeazzo Ciano, Joachim von Ribbentrop, Kánya Kálnán (forrás: wikipédia)

1938. november 2-án, pontosan nyolcvan éve, a bécsi Belvedere palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter kihirdette a döntőbíróság határozatát, amelyben Magyarország visszakapott 12 000 négyzetkilométernyi, a trianoni döntésben Csehszlovákiához csatolt területet, 869 ezer fős lakossággal, akiknek a 86,5 százaléka magyar nemzetiségű volt.

Mint azt korábban már írtam, a müncheni egyezmény, Ciano gróf javaslatára, függelékben kötelezte Csehszlovákiát, egyezzen meg Lengyelországgal és Magyarországgal a két ország területi követeléseiről. Habár Hitler még 1938 augusztusában, a kieli tárgyalások során felajánlotta a teljes trianoni revíziót, amennyiben Magyarország megtámadja Csehszlovákiát, ürügyet adva a Birodalomnak a katonai beavatkozásra. Horthy kormányzó és Kánya külügyminiszter ezt határozottan visszautasította, mivel

a magyar politika álláspontja a kezdetektől az volt, hogy a trianoni döntés revíziója csak tárgyalásos úton mehet végbe, a nagyhatalmak garanciájával.

A komáromi tárgyalásokat október 9. és 13. között tartották. A magyar delegációt Kánya Kálmán külügyminiszter vezette, a csehszlovákot pedig, mely kizárólag szlovák politikusokból állt, Jozef Tiso, a két nappal azelőtt megalakult szlovák autonóm kormány miniszterelnöke.

A szlovák politikusok végig időhúzásra játszottak, mert bíztak Hitler támogatásában – nem is alaptalanul, mivel Hitler augusztusban őrjöngve rohant ki a Horthyval folytatott tárgyalásról, amit azután Ribbentrop fejezett be –, ha döntőbíróságra kerülne a sor. Éppen ezért a tárgyalássorozat egyetlen kézzelfogható eredménye az volt, hogy a csehszlovák delegáció két határváros, Ipolyság és Újhely 36 órán belüli átadásába beleegyezzen a tárgyalások második napján.

…oly űr tátong a két delegáció által képviselt álláspont között, hogy annak áthidalását meggyőződésünk szerint ezektől a tárgyalásoktól nem remélhetjük. Ezért a m. kir. kormány elhatározta, hogy e tárgyalásokat a maga részéről befejezettnek tekinti, és hogy a Csehszlovákiával szemben fennálló területi követeléseinek mielőbbi rendezését a müncheni jegyzőkönyvet aláíró négy nagyhatalomtól kéri.

Ezek Kánya Kálmán szavai voltak a komáromi kudarcot követően. A szlovák közvélemény ellenben örömmel fogadta a tárgyalások kudarcát, és bizakodva várta a nemzetközi döntőbíráskodást. Mint a Slovak napilap írta.

a cseh nemzet magára maradt a német túlerővel szemben, ellenben mi, szlovákok a világban legalább annyira közkedveltek vagyunk, mint a magyarok, sőt most már erős barátokkal is büszkélkedhetünk.

Tehát egy újabb alkalom, mikor a közép-európai nemzetek nem tudtak megegyezni, ezért a nagyhatalmaktól várták, hogy tegyenek „igazságot” köztük.

A döntés és annak fogadtatása

Ilyen előzmények után került sor november 2-án a döntőbíráskodásra, ahol Ribbentrop a német felet képviselte, Ciano pedig az olaszt – a nyugati hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország nem kívántak részt venni a döntőbíróságban.

Természetesen a diplomaták a közbeeső hetekben sem tétlenkedtek, hanem „lobbiztak” a két nagyhatalomnál, hogy az országuk számára kedvező döntés szülessen. A magyarok az olasz támogatásban bízhattak, a szlovákok pedig a németekében. Belvederében azután Ciano érvei bizonyultak meggyőzőbbnek, és a magyarok számára kedvező döntés született.

Nagy-Britannia és Franciaország hallgatólagos beleegyezéssel vette tudomásul az első bécsi döntést. Hiszen azt nekik is el kellett ismerni, hogy az a határ, amit Bécsben határoztak meg, igazságosabb a trianoninál.

Ugyanis jóval kisebb lett a nemzetiségek aránya, akik idegen államban voltak kénytelenek élni.

Persze minden megváltozott, amikor Magyarország Németország szövetségeseként lépett be a második világháborúba, és ellenséggé vált. Mert az ellenségnek akkor sem lehet igaza, ha történetesen igaza van.
A „Jaj, a legyőzötteknek!” elve ezúttal újra döntőnek bizonyult.