Menyhárt József, az MKP elnöke családjával vett részt a voksoláson (Fotó: HA/Felvidék.ma)

Menyhárt József mérföldkőnek ítéli meg a jelenlegi önkormányzati választásokat, hiszen a lakosság dönthet azokról, polgármesterekről, képviselőkről, akik az életkörülményeiket rendezhetik, javíthatják, segíthetik kultúránk, hagyományaink őrzését. Ugyanakkor a mostani eredmények a 2020-as parlamenti választások kimenetelét is előrevetíthetik. A magyar párt elnökét a voksolást követően kérdeztük.

Az önkormányzati választásokon általában magas a részvételi arány, mégis hogyan motiválná a szavazókat, hogy minél többen menjenek el voksolni?

Alapvető választás az önkormányzati választás, hiszen meghatározza a jövő év köztársaságielnök-választását és az európai parlamenti választásokat is. Ez az előszobája a parlamenti választásoknak, amelyek 2020-ban várhatóak, de már a következő év őszétől készülünk rá. Nagyon fontos, hogy itt, most jó eredményt érjen el a felvidéki magyarság és regionálisan kiépítse azokat az alapokat, amelyekre a következő választások alkalmával hagyatkozhat, támaszkodhat. Tehát biztatok mindenkit, hogy

találjunk öt perc időt és menjünk el szavazni, döntsünk a saját településünk képviselőiről, polgármestereiről, mert az is szavaz, aki otthon marad, hiszen az a többiekre bízza a döntést.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Négy évvel ezelőtt 107 polgármestere volt a Magyar Közösség Pártjának. Ez a 107 fő tisztán MKP-s jelöléssel indult. Ezt az eredményt most, noha kevesebb polgármesterjelöltünk van, hozni fogjuk. A másik oldalról viszont nem csupán a számok döntenek, hanem az is, hogy hiteles, meggyőző és felkészült emberek kerüljenek az önkormányzati székekbe. Fontos, hogy ne csak a polgármesterek tevékenykedjenek, hanem a képviselők is segítsék a munkát. Nem elég egy polgármesternek megnyerni egy települést, kell egy csapat, amely a következő négy évben az ő döntéseit segíti. Egy embernek nagyon nehéz ez a feladat. Ahogy mondani szokás, egy fecske nem csinál nyarat.

Az eredmény mennyire mutatja majd hitelesen a párt támogatottságát?

Minden választás mutat valamit. Minden választás egy kondícióról szól és nem csak a párt, hanem a felvidéki magyarság állapotáról, helyzetéről fogunk ma döntést hozni és holnap sommát vetni. Nemcsak mi, hanem minden más, esetlegesen magyar érdekeket vállaló párt is.

Ez nem csupán az MKP ügye, hanem egy összfelvidéki ügy.

Úgy gondolom, ha a lehető legtöbb magyar képviselőjelölt kerül tisztségbe és a lehető legtöbb magyar polgármester lesz sikeres, az a felvidéki magyarság javát szolgálja majd.

Vannak olyan települések, amelyeknek az eredményét különös figyelemmel fogja követni?

A Dunaszerdahelyi járásban élek, és itt most négy város is saját MKP-s jelölttel állt ki, ennek én nagyon örülök. Mi nem bújtunk független jelöltek mögé. Vannak olyan jelöltjeink, akik Bősön, Dunaszerdahelyen, Somorján, Nagymegyeren bátran megmérkőznek, tehát a négy csallóközi várost mindenképpen figyelemmel fogom kísérni.
A továbbiakban az egész országért és minden induló polgármesterünkért nyugattól keletig, kezdve a Szenci járástól egészen Kaposkelecsénnyel bezárólag szurkolok. Kíváncsian várom, hogy a jelöltjeink, akik között nagyon sok fiatal van a képviselői és a polgármesteri helyekre egyaránt, hogyan fognak szerepelni. Kérek mindenkit, hogy ma szánjon rá időt és menjen el szavazni.